Sportági hírek
Budapesti kick-box vb: magyar érem már az első napon
Készült2024-08-27
A megnyitóval hétfőn megkezdődött a budapesti utánpótlás kick-box világbajnokság, amelyen rekordlétszámot jelentő 68 ország 2200 sportolója indul. Az ünnepségen beszédet mondott Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke, Schmitt Pál volt köztársasági elnök és Roy Baker, a kick-box világszövetség, a WAKO elnöke. Érdekesség, a 2026-os dakari ifjúsági olimpia sportigazgatója is megtisztelte jelenlétével a vb-t, amelynek első napján máris éremnek örülhettek a hazai szurkolók.
Fallabda – Budapesten játszanak a fallabda nagyágyúi
Készült2024-08-26
Tizenöt év után ismét rangos squash-versenyt rendez Magyarország! Szeptember 22. és 26. között az Ormai László Csarnok ad otthont a PSA Budapest Opennek.
Szkander-vb: Kilenc magyar arany, és győzelem a királykategóriában is
Készült2024-08-25
A magyar szkander-válogatott a sportág eddigi legsikeresebb magyar vb-szereplését produkálta Moldovában. A Kisinyovban megrendezett világversenyen a nemzeti csapat az összes kategóriát beleszámítva 19 érmet, közte 9 aranyat szerzett.
Az eddigi legnagyobb utánpótlás kick-box vb kezdődik hétfőn Budapesten
Készült2024-08-25
Augusztus 26. és 31. között a budapesti BOK Sportcsarnokban rendezik meg a sportág idei utánpótlás világbajnokságát. A hazai rendezésű világversenyen rekordlétszámot jelentő 68 ország 2245 versenyzője lép tatamira és száll ringbe! A magyar színeket kereken 200-an képviselik, akiktől a hazai környezet okán a szokásosnál is jobb eredményt vár a Magyar Kick-box Szakszövetség.
Hatalmas siker Amszterdamban
Készült2024-08-23
Hatalmas siker Amszterdamban a Squash Masters Világbajokságon! Krajcsák Márk, aki korábban a legmagasabban jegyzett magyar fallabda játékos is volt, most a +40-es kategóriában is megmutatta, hogy miért volt anno a világranglista 37. helyén is.
A hazai környezet is segíti a magyar fiatalokat a kick-box vb-n
Készült2024-08-23
Öt napon át edzőtáboroztak Csongrádon a kick-box sportág pointfighting szakágának legjobb hazai fiataljai. A cél az volt, hogy a válogatottak minél eredményesebben szerepeljenek majd a jövő heti budapesti utánpótlás világbajnokságon.
Révész Bulcsú: „Örülök, hogy méltó ellenfele tudtam lenni Ronnie-nak”
Készült2024-08-22
Fantasztikus helytállást mutatott be Révész Bulcsú, a 17 éves magyar snookertehetség ugyanis két frame-et is elhozva 5-2-es vereséget szenvedett Ronnie O’Sullivantől a Xi’an Grand Prix második fordulójában. Természetesen a mérkőzést követően megkérdeztük Bulcsút, hogyan értékeli a hétszeres világbajnok elleni teljesítményét, illetve mi minden vár rá az elkövetkező hetekben.
Teke - A világ legjobb klubcsapatai gurítanak Zalaegerszegen
Készült2024-08-21
Újabb rangos világversenynek ad otthont Magyarország, ősszel a teke nagyágyúit láthatjuk vendégül.
Közel száz fiatal kick-boxos készült együtt a budapesti vb-re
Készült2024-08-21
A napokban Mosonmagyaróváron készültek a kick-box öt szakágának hazai tehetségei az augusztus végi budapesti utánpótlás világbajnokságra. A BOK Sportcsarnokbeli eseményre már 68 ország több mint 2000 versenyzője nevezett, de a szakvezetők a sportág eddigi legnagyobb korosztályos vb-jének ígérkező viadalon a nagy mezőnyök ellenére is szép sikereken bíznak.
Autósport – Nagy Norbert ezüstérmes lett Svájcban, és vezet összetettben
Készült2024-08-19
Újabb Eb-állomás, újabb dobogó. Nagy Norbert második helyen zárt a FIA Hegyi Európa-bajnokság svájci állomásán.
Friss híreink
A sárkányhajó válogatón túl
Készült2025-05-07
Megtartotta éves közgyűlését az IWGA a 2025-ös Világjátékok előtt
Készült2025-04-30
Kenus volt, búvársportért dolgozott – elhunyt Mohácsi Ferenc
Készült2025-04-30
Új kvóta muaythaiban, Nardelotti Ajsa is ott lesz Csengtuban!
Készült2025-04-23
Sporttörténelmi siker a Világjátékokra kvalifikáló versenyen!
Készült2025-04-18
Sportolói tájékoztató a Világjátékok jegyében
Készült2025-04-11
A sportszakmai alelnök végig hitt Tőrös kvótájában
Készült2025-04-08