Teltházas gyermekvédelmi képzést tartott az MKSZ
Készült2024-11-11

November 10-én, vasárnap a Magyar Karate Szakszövetség edzőtovábbképzésének keretében Gyermek- és ifjúságvédelem a sportban címmel tartott konferenciát.
Az eseményt hatalmas érdeklődés övezte, mintegy 120 edző hallgatta végig az előadó szakembereket. A képzésen ott volt és beszélt a jelenlévőknek Dr. Mészáros János, az MKSZ elnöke is. A képzés végén a résztvevőknek egy, a témához kapcsolódó tesztet kellett kitölteniük, és akik ezt sikerrel megtették, a TF által kiállított tanúsítványban részesültek.
A Sportról szóló 2004. évi I. törvény ez évi módosítása minden 18 év alatti sportolóval foglalkozó edző részére előírja, hogy évente kötelezően részt vegyen gyermekvédelmi ismeretről szóló képzésen, aminek megszervezése a sportszövetségek és az edző munkáltatójának a feladata.
A Magyar Karate Szakszövetség az elsők között lépett. Az MKSZ Elnökségének megbízásából az Edzői Bizottság minden évben megszervezi szakembereinek központi sportszakmai továbbképzését. A továbbképzés kétévenként kötelező, jelenléti program. Az idei évben az új törvényi követelményekből fakadóan a gyermekvédelmi ismeretek elsajátítása és az erről szóló tanúsítvány megszerzése volt a cél.
Az előadásokban a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Gyermek-, Ifjúság- és Szakembervédelmi kutatócsoportjának tagjai működtek közre.
Forrás: Magyar Karate Szövetség
További híreink
Az IWGA elnöke köszönetét fejezte ki Dr. Mészáros János és az NVESZ felé
Készült2025-08-21
Nagy Norbert újabb bravúrja – második hely Svájcban
Készült2025-08-21
Galambos Péter: a Világjátékokon nem a korábbi eredmények számítanak!
Készült2025-08-21
Csengtuban befejeződtek a Világjátékok versenyei
Készült2025-08-17
Strandkorfball – 4. hely Csengtuban
Készült2025-08-17
Aerobikosoké a 11. magyar arany!
Készült2025-08-16
Világjátékok-győztesek az aerobikosok
Készült2025-08-16