Teke Eb – Öt magyar érem Apatinban
Készült2025-02-11
![Teke Eb – Öt magyar érem Apatinban](/images/5085.jpg)
A magyarok öt éremmel zárták a szerbiai Apatinban megrendezett teke Európa-bajnokságot. A zárónapon Hári Boglárka a sprintben megszerzett bronzérme mellé egyéniben is felállhatott a dobogó harmadik fokára. Az U23-as férfi egyéni kategóriában magyar döntő volt, miután Cserpnyák Martin és Juhász Bence csapott össze, az aranyat végül Cserpnyák nyerte meg, Juhász pedig ezüstérmes lett.
Korábban Móricz Zoltán szerzett Eb-érmet, ő felnőtt sprintben zárt harmadikként. Az összetett versenyben egyébként Cserpnyák Martin 5., Juhász Bence 8., Kis Horváth Luca 7. lett az U23 mezőnyben. A felnőtteknél Hári Boglárka összetettben a 6. helyen zárt.
A Magyar Teke Szakági Szövetség főtitkára szerint fontos érmeket szerzett a magyar válogatott az Eb-n. „A sportágban idén mi rendezzük a világbajnokságot, és az Eb-szereplés jó előjelnek számít a fehérvári vb előtt. Külön kiemelendő, hogy nemcsak felnőttben, hanem U23-ban is komoly sikereink voltak Szerbiában” – mondta Bátor Gábor.
Tekében idén csapat-világbajnokságot is rendeznek. Azt a világversenyt Székesfehérváron bonyolítják le május 22. és június 7. között.
Forrás: Bányász Árpád
További híreink
Wakeboardban is lesz magyar induló a Világjátékokon
Készült2025-02-10
Dubajban folytatódik Molnár Martin közel-keleti F4-es szezonja
Készült2025-02-07
Még 200 nap: folytatódik a 2025-ös Világjátékok visszaszámlálása
Készült2025-01-20
Világjátékok – Ott lesz a strandkorfball-válogatott Csengtuban!
Készült2025-01-14
Világjátékok – Újabb magyar kvóta erőemelésben!
Készült2025-01-13
Az IWGA elnökének újévi üzenete
Készült2025-01-10