Szumó Európa Kupa – Magyar érmek Norvégiában
Készült2024-11-11

A magyar szumó-válogatott tagjai két aranyat és egy ezüstöt szereztek a norvégiai Európa Kupán. A Magyar Szumó Szakszövetség tájékoztatása szerint a nőknél Kaszás Elza, a férfiaknál pedig Berta Mike lett Európa Kupa-győztes Gjerdrumban.
Kaszás a 60 kilogrammosok, míg Berta a 77 kg-osok között nem talált legyőzőre. Buzás Patrik (85 kg) is dobogóra állt Norvégiában, miután ezüstérmesként végzett. A női 73 kilogrammban Kaszás Lilla is közel állt az éremszerzéshez, és végül ötödik lett.
A szumósoknál, ha a nagyversenyeket vesszük alapul, akkor ez volt az idei utolsó megmérettetés. Ancsin László szerint sikeres szezont zárt a sportág. „Idén is igyekeztünk minden nemzetközi versenyen felhívni magunkra a figyelmet. Ez sikerült, hiszen utánpótlás és felnőtt kategóriában is rendszerint volt dobogós magyar helyezés vb-n, Eb-n, világkupákon és Európa Kupákon. Ebben az évben már csak utánpótlás versenyünk lesz.” – mondta Ancsin László.
Forrás: Bányász Árpád
További híreink
Az IWGA elnöke köszönetét fejezte ki Dr. Mészáros János és az NVESZ felé
Készült2025-08-21
Nagy Norbert újabb bravúrja – második hely Svájcban
Készült2025-08-21
Galambos Péter: a Világjátékokon nem a korábbi eredmények számítanak!
Készült2025-08-21
Csengtuban befejeződtek a Világjátékok versenyei
Készült2025-08-17
Strandkorfball – 4. hely Csengtuban
Készült2025-08-17
Aerobikosoké a 11. magyar arany!
Készült2025-08-16
Világjátékok-győztesek az aerobikosok
Készült2025-08-16