Szumó Eb – Dr. Mészáros János lett a kontinensbajnokság fővédnöke
Készült2025-03-26

Magyarország idén egy rangos sporteseménynek ad otthont: május 23. és 25. között Szigetszentmiklóson rendezik meg a szumó Európa-bajnokságot. Az esemény fővédnöke Dr. Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) elnöke, aki egyben a Magyar Karate Szakszövetség (MKSZ) vezetője is. A sportvezető örömmel fogadta el a Magyar Sumo Szakszövetség felkérését.
Dr. Mészáros János elmondta, hogy számára nem volt kérdés a megtisztelő felkérés elfogadása. Különösen nagyra értékeli a Magyar Sumo Szakszövetség elmúlt években végzett szakmai munkáját, amelynek elismerését az is jelzi, hogy Ancsin László, a szövetség elnöke idén elnyerte a Leyrer Richárd-díjat, amelyet kiemelkedő sportvezetőknek ítélnek oda.
A szumó Európa-bajnokságon férfi és női versenyzők egyaránt dohjóra lépnek, több kategóriában. A viadalon az utánpótláskorúak (U21, U23) mellett a felnőtt szumósok is megmérettetnek, és különleges izgalmakat ígér az open kategória, amelyben súlycsoporti megkötés nélkül küzdhetnek meg egymással az indulók. Emellett a csapatversenyek is kiemelt figyelmet kapnak, hiszen ezek rendkívül látványos, pörgős küzdelmeket ígérnek.
Ancsin László elmondta, hogy jelentős az érdeklődés az európai országok részéről, és biztos abban, hogy az utóbbi évek egyik legjobb Európa-bajnokságát sikerül majd lebonyolítani Szigetszentmiklóson.
A szumó egyre népszerűbb küzdősport világszerte, amelynek hagyománytisztelete és dinamikus mérkőzései sokakat lenyűgöznek. A szervezők bíznak abban, hogy a magyar versenyzők is szép sikereket érnek el hazai környezetben, és értékes dobogós helyezésekkel örvendeztetik meg a sportág rajongóit.
Forrás: Bányász Árpád
További híreink
Az IWGA elnöke köszönetét fejezte ki Dr. Mészáros János és az NVESZ felé
Készült2025-08-21
Nagy Norbert újabb bravúrja – második hely Svájcban
Készült2025-08-21
Galambos Péter: a Világjátékokon nem a korábbi eredmények számítanak!
Készült2025-08-21
Csengtuban befejeződtek a Világjátékok versenyei
Készült2025-08-17
Strandkorfball – 4. hely Csengtuban
Készült2025-08-17
Aerobikosoké a 11. magyar arany!
Készült2025-08-16
Világjátékok-győztesek az aerobikosok
Készült2025-08-16