Szkander: Országos bajnoksággal kezdődött az év

Készült2023-01-16

Szkander: Országos bajnoksággal kezdődött az év

Kecskeméten ismét nagyot ment a szkander! A Malom Központ adott otthont az országos bajnokságnak, amelyet több, mint 200 nevezéssel bonyolítottak le. A sportág legjobbjai már az idei világ- és Európa-bajnokságra is kvalifikáltak.

Csabai Atilla úgy látja, sikeres az amatőr program, amit elindítottak.

„Ennek köszönhetően mindig vannak új arcok a szkander-családban. Kecskeméten is beigazolódott, hogy nincsenek bérelt helyek az egyes kategóriákban. Több feltörekvő fiatal mutatta meg, hogy mire képes” – mondta a Magyar Szkander Szövetség elnöke, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnökségi tagja.

A szkanderosoknál idén Moldovában rendezik meg az Európa-bajnokságot, a vb pedig Kazahsztánban lesz. Dóró Zsolt szerint mindkét világversenyre várhatóan erős válogatott utazhat ki.

„Az a célunk, hogy a lehető legjobb nemzeti csapat kovácsolódjon össze. Már most látható, hogy sikerre éhes, és ismét bizonyítani akaró válogatott körvonalazódik. Kecskemétet nagyon szeretjük. Egy olyan helyszínen versenyezhettünk, amely nyitott. A Malom Központban megfordulók is szurkolhattak az ob-n” – számolt be a szövetségi kapitány.

Hétvégén Isztambulra figyelnek a szkanderosok, hiszen Verbóczki Luca egy szupermeccsen lép asztalhoz.

Bányász Árpád