Sulyok Tamás: a sport szeretete nemzeti jellegzetességünk
Készült2025-05-06

A sport szeretete nemzeti jellegzetességünk - mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden, a Magyar Sport Napja alkalmából rendezett díjátadón a Puskás Arénában.
Az államfő hangsúlyozta, hogy kiemelt helyünk van a sport újkori történetében, hazánk egyike az olimpiai mozgalom életrehívóinak, a modernkori olimpia alapítóinak.
Előkelő helyen szerepelünk az olimpiai éremtáblázatban, olimpia sosem marad magyar győzelem nélkül, ha azon részt veszünk - mutatott rá a köztársasági elnök. Nem kell bizonygatnunk tehát, hogy a sportban kivételesen tehetséges nemzet vagyunk - húzta alá.
A sport számunkra különös varázzsal bír, közös örömre késztet és minden széthúzás ellenére is szorosan köt minket egymáshoz – mondta Sulyok Tamás, hozzáfűzve: kívánatos lenne, hogy az a hit, az a bizalom és akarat, amely a magyar sport iránti viszonyulásunkat jellemzi, hétköznapi életünkben is megmutatkozna.
Ahogy támaszt tudunk nyújtani sportolóinknak, úgy lehetnénk egymás támaszai is, ahogy becsüljük küzdelmeiket még a kudarcos időszakok alatt is, tisztelhetnénk egymás erőfeszítését is - fogalmazott az elnök, kiemelve: ha igazán szeretjük a sportot, akkor a nagy példákat ne csupán csodáljuk, hanem kövessük is.
Sulyok Tamás a magyar sport és sportolók eredményeit és sikerét méltatva felhívta a figyelmet azokra is, akik a hátteret biztosítják, akik szilárd támaszt nyújtanak a tehetséges magyar sportolóknak, akik a magyar sport sikeréért munkálkodnak.
A ragyogó egyéni teljesítmény mellett ott van a közösség teljesítménye, a testnevelőké, edzőké, sportszakemberekért, a sportot és a sportolókat támogató háttérintézmények dolgozóié – hangsúlyozta az államfő, hozzátéve: az ő munkájuk is elismerést érdemel.
Forrás és kép: MTI
További híreink
A sárkányhajó válogatón túl
Készült2025-05-07
Megtartotta éves közgyűlését az IWGA a 2025-ös Világjátékok előtt
Készült2025-04-30
Kenus volt, búvársportért dolgozott – elhunyt Mohácsi Ferenc
Készült2025-04-30
Új kvóta muaythaiban, Nardelotti Ajsa is ott lesz Csengtuban!
Készült2025-04-23
Sporttörténelmi siker a Világjátékokra kvalifikáló versenyen!
Készült2025-04-18
Sportolói tájékoztató a Világjátékok jegyében
Készült2025-04-11
A sportszakmai alelnök végig hitt Tőrös kvótájában
Készült2025-04-08