Sporttörténeti magyar érem az erőemelők Európa-bajnokságán
Készült2026-03-16
Sporttörténeti siker a máltai erőemelő Európa-bajnokságon: Lehoczkyné Fawal Margit összetett bronzérmet szerzett, ráadásul olyan mezőnyben, ahol az előzetes nevezések alapján mindössze a nyolcadik helyre várta a szakvezetés.
A magyar versenyző azonban már a guggolás során jelezte, hogy komoly eredmény lehet a nap végén. A 160 kilogrammos kísérlet – amely egyben 10 kilós egyéni csúcs – bronzérmet ért a fogásnemben. A lendület a fekvenyomásnál sem tört meg: a 95 kilogrammos teljesítmény ezüstérmet hozott.
A verseny kulcsa a felhúzás volt, ahol a magyar stáb taktikailag is bátran lépett. A kezdőfogást megemelték, amivel Lehoczkyné Fawal Margit azonnal dobogós pozícióba került az összetett versenyben. A riválisok egyre nagyobb nyomás alá kerültek, többen hibáztak a végjátékban, így a magyar versenyző 172,5 kilogrammos felhúzással zárta a versenyt, ami 427,5 kilogrammos összetett eredményt jelentett.
Ez az eredmény összetett bronzérmet és pályafutása első nemzetközi összetett dobogós helyét hozta számára. A siker értékét tovább növeli, hogy Lehoczkyné Fawal Margit 22,5 kilogrammal túlszárnyalta az addigi magyar csúcsot, valamint 109,22 GL-ponttal (azaz testsúlyarányos számításban) a Magyar Erőemelő Szövetség történetének eddigi legmagasabb női eredményét érte el.
„Érem szintjén talán tíz éve volt utoljára hasonló női eredmény. A relatív testsúlyhoz viszonyított erőben viszont ilyen még soha nem volt a magyar erőemelésben. Ez a GL-pontszám minden idők legerősebb magyar női teljesítménye” – mondta Fekete Miklós szövetségi kapitány.
A szakember kiemelte: a siker mögött tudatos felkészülés és kiváló versenyzés állt.
„Nagyon szoros volt a mezőny, a második és a hatodik hely között alig néhány kilogramm döntött. Ebben a helyzetben Margit volt a leghiggadtabb és a legösszeszedettebb versenyző. Kockáról kockára építette fel a versenyét, és végül ez hozta meg a dobogót.”
A versenyen Sipos Dávid és Szabó Balázs segédedzők segítették a magyar klasszis felkészülését és versenyeztetését.

Forrás: Bányász Árpád
További híreink
NVESZ éves versenynaptár 2026.
Készült2026-02-23
Elnöki köszönet – José Perurena IWGA elnök levele
Készült2026-02-02
Üzenet az IWGA elnökétől
Készült2026-01-05
Új főtitkár a Magyar Korfball Szövetségnél
Készült2025-11-04