Sportolói tájékoztató a Világjátékok jegyében

Készült2025-04-11

Sportolói tájékoztató a Világjátékok jegyében

Kevesebb mint 120 nap van hátra a XII. Világjátékokig, ennek jegyében tartott sportolói tájékoztatót a Nemzeti Versenysport Szövetség április 10-én a Magyar Sport Házában.

Nemcsak az NVESZ, hanem a magyar sportolok is gőzerővel készülnek az augusztus 7. és 17. között megrendezésre kerülő XII. Világjátékokra, melynek Szecsuán tartomány székhelye, Csengtu ad otthont. A játékokig hátralévő kevesebb mint 120 nap ugyan nem kevés, de nem árt előre felkészülni mindenre, éppen ezért tartottegy minden területre kiterjedő tájékoztatót az NVESZ.

Járosi Péter alelnök úr köszöntője után, Vargéné Andrejkó Edina főtitkár asszony tájékoztatta az egybegyűlteket a folyamatban lévő ügyekről, illetve a fontosabb tudnivalókról. Az eseményen részt vett Li Jieling úr, a Magyarországi Kínai Nagykövetség Kulturális és Oktatási Osztály attaséja, valamint Wu Xiumei konzul asszony, konzul, a Magyarországi Kínai Nagykövetség Konzuli Osztályának első titkára, aki a Világjátékok alatti kint tartózkodással kapcsolatos vízum ügyekben tartott felvilágosítást a jelenlévő sportolóknak, illetve stábtagoknak. A legfontosabb információ az volt, hogy a Világjátékokon résztvevő sportolók és kísérők vízummentességet kapnak a játékok idejére, viszont a média munkatársainak, akik dolgozni érkeznek majd a multisporteseményre, vízumot kell igényelniük, de ehhez minden fontos információt megtalálnak a nagykövetség honlapján.

A program Dr. Varga Nóra doktornő előadásával folytatódott, aki Dr. Matusovits Andreával közösen – 3 gyúróval kiegészülve – alkotja majd a kiutazó orvos csapatot. A sportolók hasznos információkat kaphattak az utazásra és kint tartózkodásra vonatkozóan, mint például a meleg és párás időjárás miatti fokozott figyelem a hidratációra, vagy a hosszú repülő út kapcsán a trombózis megelőzésére vonatkozóan. A sort Kalló Barbara, Magyar Antidopping Csoport Edukációs menedzsere folytatta, hiszen soha nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire fokozottan figyelni kell mindenre, legyen az élelmiszer, táplálék kiegészítő, vagy orvosság, ami a sportoló szervezetébe jut.

A nap utolsó előtti előadását Oláh Gyárfás tartotta, aki nemcsak az NVESZ elnökségi tagja, hanem a kiutazó Magyar Csapat delegáció vezető-helyettese is egyben. Ilyen minőségében mondta el a jelenlévőknek a legfontosabb tudnivalókat a kiutazással és kint tartózkodással kapcsolatban; mutatta be a sportolói falut, illetve a felszerelést, beleértve a formaruházatot és pódium melegítőt is. Előbbit a Heavy Tools, utóbbit az Adidas biztosítja majd a kiutazók számára.

A nap utolsó előadása a média és kommunikáció témakörét érintette, ahol Fidel Fanni, az NVESZ új munkatársa ismertette a sportolókkal készülő bemutatkozó videókkal kapcsolatos projektet, Barát Kornélia pedig a Világjátékokkal kapcsolatos fontosabb kommunikációs szabályokat és tudnivalókat ismertette, kitérve olyan, korábban még nem alkalmazott lehetőségekre, mint a The World Games Live streaming platform, ahol az élőben lehet majd követni az augusztusi Világjátékok eseményeit.

 

A XII. Világjátékokat 2025. augusztus 7. és 17. között rendezik majd meg Kínában, Szecsuán tartomány székhelyén, Csengtuban.