Soha nem látott jó szereplés várható a jet-ski Magyar Nagydíjon
Készült2021-07-14
Soha nem látott jó szereplés várható a jet-ski Magyar Nagydíjon
Péntektől vasárnapig Európa-bajnoki és junior világbajnoki jet-ski futamnak ad otthont a Nyíregyháza melletti Levelek tava. Az idei Magyar Nagydíj mindkét sorozat záró állomása lesz, így végeredményt is hirdetnek majd. A Magyar Jet-ski Szövetség elnöke, Czeller Béla minden korábbinál jobb eredményt vár a magyar válogatottól, és azt, hogy az Eb és a vb-sorozatban is Magyarország végezzen az első helyen a nemzetek között.
Csütörtök este zárul a nevezés, de az eddig beérkezett jelentkezések alapján 22-23 ország 120-130 versenyzőjének indulása várható, ami meghaladja a tavalyi létszámot – számolt be róla Czeller Béla. Ez annál is nagyobb dolog, mert eggyel kevesebb lesz a kategóriák száma, ugyanis 2020-hoz képest a veteránok ski (állós) versenyszámát a nemzetközi szövetség kivette a programból. Ezáltal Leveleken 12 Európa-bajnoki és két junior világbajnoki kategóriában mérhetik össze tudásukat a versenyzők. Az elnök sajnálja a csökkentést, hiszen a kimaradó versenyszámban is lett volna magyar éremesély, ugyanakkor így is minden eddiginél jobb szereplést remél a magyar válogatottól.
“A lengyelországi Eb- és vb-futamon rekordnak számító tizenkét érmet szereztek a sportolóink, és ugyanezt várom tőlük a hazai rendezésű világversenyen. Ami pedig az összetett végeredményét illeti, bízom benne, hogy meg tudjuk nyerni az országok közötti versenyt. Nagy versengés lesz, hiszen az észtek, a svédek és a portugálok is nagyon erősek, de remélem, hogy végül Magyarország lehet Európa elsőszámú jet-skis nemzete. Külön ki kell emelnem a juniorokat, akik szenzációsan teljesítettek Lengyelországban. Az ő esetükben azt gondolom, hogy a két kategóriában egy arany- és két ezüstérmet is be tudnak gyűjteni, ezzel pedig egyértelműen ott is az éremtáblázat élén végezne hazánk.”
Czeller Béla – aki a fiatalabbaknak példát mutatva a veteránok között maga is indul a nagydíjon – elmondta: 28 fős a magyar válogatott, amelynek az az érdekessége, hogy a 18 magyar állampolgárságú jet-skis mellett tízen külföldiek – szlovákok, osztrákok és dánok -, de ők is magyar liszensszel szállnak vízre, amit a sportvezető jelentős sportdiplomáciai sikerként könyvel el.
“A szlovákok közül öten már évek óta magyar színekben állnak rajthoz, akárcsak két osztrák jet-skis. Mindazonáltal az idén Ausztriában megszűnt a motorcsónak szövetség, és a top versenyzőknek más nemzethez kellett igazolniuk. Így került hozzánk az állós Kevin Reiterer és az ülős Daniel Lasselsberger, akik közül Reiterer tízszeres világbajnok, egy igazi legenda. Óriási dolog, hogy egy osztrák klasszis nem a németekhez fordul, sem a szlovénekhez vagy a horvátokhoz, hanem hozzánk jön, ez nagyon komoly elismerés a szövetségünk számára” – nyilatkozta az MJSZ vezetője.
A Magyar Nagydíj csütörtökön este az ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét, amelyen részt vesz Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár is.
További híreink
NVESZ-gála a 2025-ös Világjátékok jegyében
Készült2024-12-03
Magyarok szereplése a lakeside-i darts világbajnokságon
Készült2024-12-02
Kiosztották a kajak maraton kvótáit a 2025-ös Világjátékokra
Készült2024-11-29
Fókuszban az Olimpiai program – kandidáló sportágak kerekasztala
Készült2024-11-28
Négy kategóriában adták át az Ezüstgerely-díjat
Készült2024-11-28
Négy magyar utazik a darts vb-re, az elnök bízik egy éremben
Készült2024-11-26