SAJTÓKÖZLEMÉNY – Tripla címvédés és Big Fish a WDF World Masters szombati döntőiben
Készült2024-10-14
Bővelkedett a WDF World Masters szombati napja az izgalmas pillanatokban – klasszis teljesítményt és kiélezett helyzeteket hozott a Nemzetközi Darts Szövetség egyik legrangosabb eseményének fináléja a budapesti Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban.
Klasszis teljesítménnyel a férfiaknál a holland Wesley Plaisier, nőknél az angol Beau Greaves győzött – utóbbiról egyértelműen elmondható, nincs kihívója a mezőnyben. A verseny történetének során először volt ugyanabban az évben címvédés mindkét nemnél a felnőtt viadalon, arról nem is beszélve, hogy az ifjúsági lányoknál ugyancsak a 2022-es győztes, az angol Paige Pauling aratott diadalt.
Az már nem okozott meglepetést, hogy bár Greaves elmaradt a floorversenyek során mutatott, gyakran 100 fölötti átlagtól, a színpadon is 92 fölött volt. Az elődöntőt 5–0-ra, a döntőt 6–0-ra nyerte, ezzel úgy emelhette magasba az első helyezettnek járó trófeát, hogy a tornán lejátszott 9 mérkőzése alatt mindössze egyetlen egy leget veszített.
A férfiaknál Wesley Plaisier 7–3 diadalmaskodott a fináléban a német Kai Gotthardttal szemben, sok kérdést ő sem hagyott, hogy ki a jobb kettejük közül. Érdekesség, hogy Plaisier azért játszik az idei évben is WDF tornákat, mert a PDC téli Q-Schoolján meglepetésre elveszítette az utolsó olyan mérkőzést Székely Penge Pál ellen, amelyet még meg kellett volna nyernie ahhoz, hogy ProTour-kártyát szerezzen. Egyébként a World Mastersen is majdnem megtréfálta az egyik magyar játékos, a 32 között ugyanis Jehirszki Györgynek a döntő legben három meccsnyila is volt a hollanddal szemben, ám végül nem tudta kihasználni a lehetőséget.
A legizgalmasabb mérkőzést minden kétséget kizáróan az ifjúsági fiúk döntője hozta – ha szerepel az eseményen a két évvel ezelőtti győztes, minden bizonnyal ez a kategória is címvédéssel zárult volna, ám a címvédő Luke Littler azóta berobbant a PDC-be, így WDF-tornákon nem indul már. Így is rendkívül színvonalas találkozót játszott egymással az angol Mason Teese és a belga Lex Paeshuyse: végül 88-as átlaggal utóbbi győzött. Teese mindössze egyetlen legben múlta felül riválisát, ám azt igen emlékezetes módon tette, a 16 éves játkos ugyanis 170-ről zárta le a csatát, vagyis megdobta a legmagasabb kiszállót, a Big Fisht. Paeshuyséről pedig minden bizonnyal hallunk még a jövőben, a Littler nyomdokaiba lépő dartsos ugyanis mindössze 13 éves.
Az ifjúsági magyar játékosok közül Szoták Balázs és Turai Krisztina lendülete tartott ki legtovább a világbajnoki selejtezőtornán, mindketten a 16 között búcsúztak. Szoták így is ott lehet majd a WDF Lakeside-i megméretésén, Turai Krisztina viszont minden bizonnyal lecsúszott arról, hogy a tavalyi szereplését követően ismét színpadra állhasson majd az ikonikus helyszínen.
Vasárnap a program a felnőttek világbajnoki selejtezőjével zárul majd.
További híreink
Az IWGA bejelentette a Sportolói Bizottság választási folyamatát
Készült2024-12-16
Megtartotta az év utolsó elnökségi ülését az NVESZ
Készült2024-12-11
NVESZ-gála a 2025-ös Világjátékok jegyében
Készült2024-12-03
TWG 2025 – Megtartotta első sportolói tájékoztatóját az NVESZ
Készült2024-11-15
A Világjátékok 2025: Gálaünnepség a Magyar Csapat tiszteletére
Készült2024-11-13
Lábtenisz-vb - Érmekért hazai közönség előtt
Készült2024-11-07
Új együttműködési megállapodásokat írt alá az IWGA
Készült2024-11-05