Pigniczki a torna világbajnokság záróünnepségén
Készült2021-10-25
A Kitakyushuban megrendezett torna-világbajnokság záróünnepségén is volt magyar érdekeltség, méghozzá a ritmikus gimnasztikázó olimpikon, Pigniczki Fanni személyében, aki a színpadon vette át a háromszoros olimpiai bajnok japán tornásztól, Kohei Uchimurától a vb-stafétát, hiszen a ritmikus gimnasztikázók világbajnokságát szerdától szintén a japán városban tartják.
Ahogy korábban Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) főtitkára elmondta, a MATSZ a hét végén a japán szervezőktől kapott egy levelet, amelyben felkérték Pigniczkit a megtisztelő feladatra. A dokumentumból kiderült, hogy az MTK Budapest ritmikus gimnasztikázóját szeretik és elismerik Japánban, valamint Pigniczki is nagy tisztelője és rajongója a távol-keleti kultúrának. Emellett az olimpián a magyar versenyző dresszét japán motívumok is díszítették, és ez mind hozzájárult ahhoz, hogy Pigniczki lett az rg-vb követe.
A magyar versenyző épphogy megérkezett Kitakyushuba, azonnal a sportcsarnokba vitték, ahol arról tájékoztatták, hogy egy kisebb bemutatót is kell tartania a színpadon. Pigniczki először melegített, majd japán stílusú dresszében – amelyen cseresznyevirág, japán templom, felkelő nap, a Fuji-hegy és két japán írás (bátorság, harcos) is látható – egy rögtönzött karikagyakorlattal mutatkozott be, és átvette a vb-stafétát a háromszoros olimpiai bajnok japán tornásztól, Kohei Uchimurától. Mindez egy szimbolikus jelentésű színes origami virágcsokor volt, amit a magyar sportoló el is tehetett emlékbe.
Pigniczki Fanni: Őszintén szólva nagyon meglepett, hogy engem kértek fel a feladatra, még a szombati indulásunk előtt tudtam meg otthon, ez hatalmas megtiszteltetés. Az nem derült ki először, hogy pontosan mit kell csinálnom, itt tudtam meg a megérkezésünk után nem sokkal, hogy egy kis bemutatót is kell tartanom. Természetesen a japán zenére készült karikagyakorlatomat vettem alapul, és a japán motívumokat tartalmazó dresszemet vettem fel. Végül improvizálnom kellett a színpadon, mert nem volt elég hely, de fantasztikus élmény volt, hogy én vehettem át a stafétát, különösen úgy, hogy világbajnokok is vannak itt az rg-vb-n, illetve másnak is van japán zenéje. Egyébként ezt a zenét még 2020-ban egyik edzőm, Deutsch-Lazsányi Erika mutatta meg nekem, erre készült a karika koreográfiája, és ez alapján készítették el a dresszemet is japán motívumokkal. Nem gondoltam, hogy ekkora sikere lesz, nagyon boldog vagyok, hogy ilyen megtisztelő felkérést kaptam, és hogy eltehettem emlékbe ezt a csodálatos, origamis hajtogatott papírvirágcsokrot. Ma már csak pihenek, hétfőn pedig már jön a pódiumedzésem.
Altorjai Sándor, csapatvezető: Nagy megtiszteltetés érte Pigniczki Fannit és ezzel együtt a Magyar Torna Szövetséget is, hogy a vb-stafétát Japánban egy magyar ritmikus gimnasztikázó vehette át. A záróünnepségen először a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) elnökének, Morinari Watanabénak jelenlétében átadták a zászlót a következő torna-vb helyszínének, ezután következett Fanni kis bemutatójával, majd a japán olimpiai bajnoktól, Uchimurától átvette a vb-stafétául szolgáló virágcsokrot. Ilyen típusú eseményre az eddigi torna-vb-k történetében még soha nem volt példa, ugyanis eddig nem közvetlenül egymás után és nem is azonos helyszínen rendezték a tornászok és a ritmikus gimnasztikázók világbajnokságát.
További híreink
Az IWGA bejelentette a Sportolói Bizottság választási folyamatát
Készült2024-12-16
Megtartotta az év utolsó elnökségi ülését az NVESZ
Készült2024-12-11
NVESZ-gála a 2025-ös Világjátékok jegyében
Készült2024-12-03
TWG 2025 – Megtartotta első sportolói tájékoztatóját az NVESZ
Készült2024-11-15
A Világjátékok 2025: Gálaünnepség a Magyar Csapat tiszteletére
Készült2024-11-13
Lábtenisz-vb - Érmekért hazai közönség előtt
Készült2024-11-07
Új együttműködési megállapodásokat írt alá az IWGA
Készült2024-11-05