Pigniczki 20.

Készült2021-08-06

Pigniczki 20.

Pigniczki Fanni 20. az olimpián.

21 év után újra szerepelt magyar ritmikus gimnasztikázó az olimpián Pigniczki Fanni személyében, aki a 20. helyen végzett a tokiói ötkarikás játékokon összetettben 84.400 ponttal. Ráadásul helyezését tekintve ugyanazt hozta, amit 21 évvel ezelőtt Fráter Viktória a sydney-i ötkarikás játékokon.

A ritmikus gimnasztika egyetlen magyar résztvevője, az MTK Budapest kiválósága, Pigniczki Fanni másodikként lépett a szőnyegre a tokiói ötkarikás játékokon, magyar idő szerint hajnali fél 4 körül, az első fordulóban felváltva labda- és karikagyakorlatokat láthattunk.

Pigniczki labdával kezdett, amely a gyakorlat utolsó harmadáig parádés volt, ekkor azonban ejtett, így gyakorlatára 22.400 pontot kapott, amellyel az első kör után a 21. helyen állt.

Alig 2 óra múlva karikagyakorlatát mutatta be, amelybe szintén becsúszott hiba, de így is 21.200 pontra értékelte a zsűri. Az első két szer után a 26 tagú mezőnyből a magyar versenyző labdával 20., karikával pedig 22. lett, összesítésben pedig a 21. helyről várta a folytatást.

Következett egy hosszabb szünet, majd a szalag, ahol Pigniczki ugyan jól kezdett, de a vége előtt nem sokkal hibázott, így 19.450 pontot ért a bemutató, amellyel összetettben megőrizte 21. helyét, szalaggal pedig a legjobb pozíciót, a 16-at érte el.

A buzogány maradt a végére, ezt pedig 21.350 ponttal jutalmazták a bírók. Az összetett versenyben Pigniczki végül 84.400 ponttal zárt, amely a 20. helyre volt elegendő, így nem került be a 10 sportolót felvonultató összetett fináléba.

Utoljára, 21 évvel ezelőtt Fráter Viktóra szerepelt Sydney-ben az ötkarikás játékokon, ahol szintén 20-ként zárt. Előtte 1988-ban Sinkó Andrea és Érfalvy Nóra ért el jobb eredményt, Érfalvy 17., míg Sinkó a sportág eddigi legjobb magyar olimpiai helyezését, a hatodikat szerezte meg Szöulban.

Pigniczki Fanni: Összességében jól éreztem magam a szőnyegen, de nagyon sajnálom a hibákat. Mindent megtettem, hogy a legtöbbet hozzam ki magamból, most így jött össze. Nekem az elmúlt félévem nagyon nehéz volt, hiszen a kvalifikációért nagy menetelésünk volt a folyamatos versenyekkel, mivel június 12-én szereztem meg a kvótát, nekem csak ennyi időm volt készülni, míg a legtöbben már 2 és fél éve csak erre edzettek. Én így is nagyon boldog vagyok, hogy 21 év után magyar ritmikus gimnasztikázóként itt lehettem az olimpián. Labdával én mutattam be az első gyakit, kicsit furcsa volt, mert még egyáltalán nem volt versenyhangulat. Utána próbáltam kizárni, hogy rontottam – igazából reggel, mikor felkeltem, nem izgultam, nem féltem -, de ezt most valahogy nem tudtam megtenni. Nem akartam a várnai Eb-t lemásolni, ahol sikerült mindig csak a következő gyakira koncentrálni, és mindent kizárni, hiszen minden verseny más és más. De ha akartam volna, se sikerült volna, mert ez ma valahogy nem ment. A mostani helyzetből ennyit tudtam kihozni, sajnálom, hogy nem sikerült olyan gyakikat bemutatni, amelyeket az edzéseken vagy más versenyeken. Én úgy éreztem, a szalag volt a legjobb, ott nagyon erős kezdésem is volt, a végén volt kisebb pontatlanság. A másik három szert egyformán nem éreztem jónak, de talán a karika ment a legkevésbé. Mindenesetre örülök, hogy itt lehettem, a hibák ellenére próbáltam minden pillanatot élvezni.

Gelle Noémi, Pigniczki Fanni edzője: Nagyon hosszú volt az egész verseny, több mint 8 óra, ez nagy mentális megterhelés volt a versenyzőknek, le a kalappal mindenki előtt. Különösen Fanni előtt, aki az elmúlt fél év kvalifikációs versenysorozata után itt tudott lenni, neki alig volt ideje csak az olimpiára felkészülni, míg mások csak erre edzettek. Nagyon hosszú volt ez az út, szerintem mentálisan és fizikálisan is elfáradt Fanni, sok és hosszú volt összességében. Azért az első szernél volt egy kis izgalom is, és a szólítások előtt nagyon gyorsan kivittek minket a légkondis folyosóra az előttünk lévő zöld-foki sportolóval együtt, illetve a szőnyegnél is sokat kellett várni. Fanni tud sokkal jobb gyakorlatokat is, de ilyen a sport, folyamatosan elemezzük, beszélgetünk róla. Nagyon örülök, hogy 21 éve után itt lehettünk, és helyezést tekintve megugrottok a 21 évvel ezelőtti 20. helyet is. Most jön egy kis pihenő, és utána megkezdjük a felkészülést az őszi világbajnokságra.

Deutsch-Lazsányi Erika, MRGSZ TB-elnök: Fárasztó és hosszú nap volt, jómagam pontozóbíróként voltam jelen végig. Összességében elmondható, hogy visszafordultunk a 21 évvel ezelőtti eredményhez, Fanni ott kezdte, ahol Fráter Viki 2000-ben, Sydney-ben abbahagyta, 20. lett. Kívánom Fanninak, hogy innen induljon, és ahogy Viki is folyamatosan jobb helyezéseket ért el 1992-től az olimpiákon, tegye ő is ugyanezt, hiszen reális esélye van, hogy ott legyen a következő ötkarikás játékokon, ráadásul az utolsó kvalifikációs állomás 2024-ben a budapesti Eb lesz. Nagy büszkeség a szövetségnek, a klubnak, a szakmai stábnak, a családnak és még sorolhatnám, hogy Fanni ennyi idő, 21 év után, itt tudott lenni. Sajnos minden gyakorlatban volt súlyos hiba, ennek megfelelően reálisan kapta a pontokat, úgy érzem, még fejben fel kell nőni az olimpiai feladathoz, és ez mentálisan egy teljesen más, speciális felkészülést igényel. Az eredménytől függetlenül azt sajnálom, hogy a technikának köszönhetően ezek a hibás gyakorlatok maradnak meg a tokiói olimpiáról az utókornak, nem azok a hibátlan gyakorlatok, amelyeket a várnai kvalifikációs Európa-bajnokságon bemutatott, ahol a kvótát is megszerezte.

(fotó: MTI/Czeglédi Zoltán)