Olaszországban gyári csapattal versenyzett a Nagy Norbi Racing Team gokartosa
Készült2021-03-30
Olaszországban gyári csapattal versenyzett a Nagy Norbi Racing Team gokartosa
A Jesolo Kart gyári csapattal versenyzett Lantos Szabolcs. A Nagy Norbi Racing Team fiatal versenyzője Olaszországban indult – tudtuk meg Nagy Norberttől, aki el is kísérte mentoráltját az adriai viadalra.
„Szakmai szempontból sokat kaptunk. Hatalmas mezőny volt, és jó volt látni a gyári Jesolo Kart szakemberit munka közben. Nem volt tehát sok kérdés a gép beállítását illetően, így Szabi végig a saját vezetéstechnikájára tudott figyelni.” – mondta Nagy Norbert, aki hozzátette: nem gyakori az ilyen lehetőség, és elégedett, hogy ki tudták használni.
„Örülök neki, hogy ilyen lehetőségekhez tudom juttatni a versenyzőimet. Ritka dolog, hogy egy gokart-versenyző a gokartjának gyártói csapatával is ki tudja magát próbálni. Habár a helyi szabályok szerinti gumikhoz és motorhoz való beállítást használtuk, sok hasznos tanáccsal és pontos beállítással tértünk haza, amit kamatoztatni fogunk tudni a bajnokságban is” – tette hozzá a WTCR-dobogós pilóta, aki idén a hegyi Európa-bajnokságon ül autóba.
További híreink
Új főtitkár a Magyar Korfball Szövetségnél
Készült2025-11-04
Törőcsik Zsófia: a mélységi világbajnokság jutalomjáték volt
Készült2025-10-15
Ilyen volt az ünnepélyes csapatfogadás – videó
Készült2025-10-03
A WADA közzétette új, 2026-os tiltólistáját
Készült2025-09-30
IWGA Sportolói Bizottság 2025–2029: Végleges összetétel jóváhagyva
Készült2025-09-03
Zombán „járt” a Világjátékok
Készült2025-09-02