Négy magyar utazik a darts vb-re, az elnök bízik egy éremben
Készült2024-11-26
Négy magyar versenyző jutott ki a Darts Világszövetség (WDF) idei világbajnokságára, amely pénteken kezdődik és december 8-ig tart a szokott helyszínen, az angliai Lakeside -ban.
Balázs Gábor, a Magyar Darts Szövetség elnöke a keddi sajtótájékoztatón kijelentette: a hazai darts töretlenül fejlődik. Jelezte, amikor 2019-ben átvette az irányítást, még 55 tagegyesülete volt a szövetségnek, most pedig már több mint 100, a csapatbajnokságon résztvevők száma megduplázódott, és ez már a harmadik év, amikor a magyaroknak sikerült kvótát szerezniük a vb-re - az új elnökség utóbbit tekintve is teljesítette a vállásását.
A vb-vel kapcsolatban elmondta, a magyar játékosok sorsolása idén nehezebb mint tavaly volt, de mivel a dartsban bármi megtörténhet, nagyon örülne annak, ha Ihász Veronika után más is nyerne mérkőzést, összességében pedig legalább egy éremmel térne haza a magyar küldöttség.
Két éve csak Ihász Veronika lehetett ott a világbajnokságon, tavaly már öt, idén pedig négy játékos képviseli a magyar színeket. Hozzátette: Ihász Veronika harmadszor, Kovács Patrik másodszor áll tábla elé, míg Tekauer Gréta, a női felnőtt mezőny harmadik legfiatalabb indulójaként, kézilabdáról váltva mindössze két év darts után először lehet ott a vb-n.
Az ifjúsági fiúknál tavaly indult Borbély András kinőtt az utánpótlás korosztályból, így a mindössze 14 esztendős Szoták Balázs vívta ki a részvételi lehetőséget. Róla elmondta, hogy az utánpótlás-korosztályban úgymond berúgta az ajtót, és már jelentős eredményeket ért el a nemzetközi tornákon. Turai Krisztina idén is közel volt a kijutáshoz, végül egy hajszállal végül lemaradt a részvételről, így ifjúsági lány kategóriában ezúttal nem lesz magyar versenyző.
A várható szereplésekről az elnök annyit mondott, hogy Kovács Patrikot az első fordulóban a fogadóirodák is esélyesebbnek tartják a svéd Björn Lejonnal szemben, ám ha továbbjut, a második körben már valószínűleg egy erősebb versenyző vár majd rá. A két hölgy közül Ihász Veronikának a 2022-ben döntős angol Kirsty Hutchinson, míg az idén már hét versenyt nyert Tekauer Grétának az új-zélandi Wendy Harper jutott ellenfélül, és bízik abban, hogy legalább az egyikük ott lesz a második fordulóban.
Szoták Balázs elmondta, bár nemrég kikapott a német Florian Preistől, de optimista, mert jobb formában érzi magát és már van tapasztalata a színpadon való versenyzésben.
A magyar csapat pénteken kel útra, a versenyzők csak szombaton állnak asztalhoz.
Forrás: MTI
Kép: Pixabay
További híreink
NVESZ-gála a 2025-ös Világjátékok jegyében
Készült2024-12-03
TWG 2025 – Megtartotta első sportolói tájékoztatóját az NVESZ
Készült2024-11-15
A Világjátékok 2025: Gálaünnepség a Magyar Csapat tiszteletére
Készült2024-11-13
Lábtenisz-vb - Érmekért hazai közönség előtt
Készült2024-11-07
Új együttműködési megállapodásokat írt alá az IWGA
Készült2024-11-05