Nagy fantáziát látnak az Aston Martin Aramco akadémiájára került Nagy Rolandban

Készült2026-05-20

Nagy fantáziát látnak az Aston Martin Aramco akadémiájára került Nagy Rolandban

A DPK Racing gokartcsapata mellett az A14 Management, valamint az Aston Martin Aramco Forma-1-es istálló versenyzőakadémiája is nagy fantáziát lát Nagy Roland gokartversenyzőben, aki ennek köszönhetően 13 évesen már teljeskörű támogatást kap annak érdekében, hogy zökkenőmentes legyen számára az ígéretes tehetségből professzionális sportolóvá válás folyamata.

A felvidéki Galántán született tehetség budapesti sajtótájékoztatóján a főszereplő mellett részt vett Iago Fernández, Roland sportszakmai pályafutását irányító A14 Management toborzó és fejlesztési igazgatója, Alfonso del Castillo, a DPK Racing csapatvezetője, valamint Matics Zsolt, a versenyző fizikai felkészítését segítő Fit4Race alapítója és tulajdonosa. Az eseményen levetített videón Nuno Pinto, az Aston Martin Aramco Akadémia versenyigazgatója is köszöntötte a sajtótájékoztató résztvevőit és úgy fogalmazott, „ez egy hosszú út kezdete, ugyanakkor biztosak vagyunk abban, hogy a benne rejlő potenciál és tehetség, valamint a befektetett munka eredményeként hamarosan a Forma-1-es paddockban köszönthetjük majd Rolandot”.

 

Nagy Roland a sajtótájékoztatón elmondta, nem is kezdődhetett volna jobban a számára az idei év, hiszen a DPK Racing és az A14 management után az Aston Martin Aramco Akadémia is fantáziát látott benne.

 

„Ezzel teljeskörűvé vált az a szakmai támogatás, ami nagyon fontos egy fiatal autóversenyző számára. Egy ilyen akadémia a profi élsportolói világra készít fel, és tényleg minden apró részletre odafigyelnek, a legkisebb dolgokban is segítenek, támogatnak” – mondta a tehetséges gokartos. Hozzátette, különlegesnek érzi magát, hogy egy olyan világhírű márkát képviselhet, mint az Aston Martin Aramco Akadémia, és igyekszik ennek a kihívásnak a pályán és a pályán kívül is megfelelni.

„Kevés autóversenyzőnek adatik meg, hogy ilyen lehetőséghez jusson, az pedig, hogy én már a pályafutásom gokartos szakaszában csatlakozhattam ide, különösen jó érzéssel tölt el” – fogalmazott.

Iago Fernández az eseményen kiemelte, elsősorban Roland nyers tempója miatt döntött úgy az A14 management – a kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso cége –, hogy felkarolja a magyar tehetséget.

„Ezen túlmenően az elhivatottsága és munkamorálja tökéletesen tükrözi mindazt, amely az A14 DNS-ében is szerepel. Megvan benne az a ritka kombinációja a szenvedélynek és a fegyelemnek, amely elengedhetetlen egy fenntartható, csúcskategóriás autósport-karrier felépítéséhez” – nyilatkozta a spanyol szakember.

Iago Fernández „stratégiai mérföldkőnek” nevezte, hogy Roland már a pályafutásának gokartos szakaszában csatlakozott az A14-hez, s úgy fogalmazott, nem csupán egy karriert menedzselnek, hanem az első naptól kezdve alapokat építenek.

„Az együttműködés kezdeti szakasza rendkívül biztató. Mivel Roland nyers sebessége már a kezdetektől egyértelmű volt, elsősorban arra fókuszáltunk, hogy fejlesszük a versenyhelyzetekben mutatott agresszivitását és határozottságát. Erre kivételesen jól reagált, a gyors fejlődésének egyik kulcsa pedig az, hogy rendkívül hatékonyan tudja beépíteni mind a DPK, mind a saját belső csapatunk technikai visszajelzéseit” – mondta a közös munka első három hónapjáról Fernández.

 

Alfonso del Castillo, a DPK Racing csapatvezetője hangsúlyozta, a nemzetközi gokartos világból kitűnni óriási kihívás, Roland viszont a kitartásával és harci szellemével megmutatta, hogy helye van ebben az elit mezőnyben.

„Egy profi karrier valódi motorja a folyamatos és stabil fejlődés.  Roland esetében egy olyan hétvégét, amikor a döntőben 15 helyet lép előre, ugyanannyira értékelünk, mint egy dobogós helyezést, mert ez mutatja meg azt a mentális ellenállóképességet, amely szükséges a hosszú távú sikerhez” – fogalmazott a spanyol szakember.

Hozzátette, a céljuk az, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki az A14 Managementtel és az Aston Martin Aramco Academyvel való együttműködésből.

„A DPK pályán szerzett technikai szakértelmét összekapcsolva az A14 és az Aston Martin által biztosított elit mentorálással és professzionális karrierúttal, azon dolgozunk, hogy Rolandból világszínvonalú sportoló váljon. Minden verseny egy újabb lépés azoknak az elit szintű technikai és mentális szokásoknak a kialakításában, amelyek az autósport legmagasabb szintjén a sikerhez szükségesek” – jelentette ki Alfonso del Castillo.

 

Matics Zsolt, a versenyző fizikai, mentális és kognitív felkészítését végző Fit4Race alapítója és tulajdonosa a sajtótájékoztatón elmondta, harmadik éve dolgoznak együtt Rolanddal, akinek mindig is jó volt a nyers tempója, mostanra pedig már megtanulta azt is, hogy ha kicsit nehezebb helyzetbe kerül, hogyan tudja megtartani a fókuszt.

„Nagy potenciál van benne, meglepő, hogy mennyi mindent ki lehet még hozni belőle. Az életkora ellenére kifejezetten komolyan veszi a felkészülést, és bár vannak még olyan területek, amelyekben sokat tud fejlődni, már így is jó eredményeket hoz” – fogalmazott Matics Zsolt.

Hozzátette, a szezon elején elvégeztek egy átfogó felmérést, amely alapján meg tudják határozni azokat a pontokat, amelyekben a legtöbbet kell fejlődnie a versenyzőnek. A sűrű versenynaptár miatt az idény közben elsősorban a regenerációra figyelnek, ugyanakkor a tél folyamán a korábbi felmérés adataival összevetve ellenőrizni tudják, hogyan zajlik az előzetesen célnak kitűzött fejlődés.

 

Nagy Rolandra az idei szezonban még a Champions of the Future sorozatba tartozó versenyek, Európa-bajnoki futamok, a WSK nemzetközi viadalai, valamint a világbajnokság vár, ugyanakkor utóbbi esemény helyszíne egyelőre még ismeretlen.

Forrás és képek: EGM Athletes