Nagy érdeklődés övezte a 3v3-as magyar bajnokság döntőjét az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban.
Készült2025-04-08

Ahogy a kosárlabda vagy a jégkorong kispályás változata, a 3v3-as floorball is egyre népszerűbb világszerte. Tavaly első ízben világbajnokságot is rendeztek, férfiválogatottunk az előkelő hetedik helyen végzett, az idén pedig mindkét csapatunk indul a májusi seregszemlén. Ennek apropóján a Magyar Floorball Szakszövetség kispályás bajnokságot írt ki, amire 14 férfi és 7 női csapat nevezett.
A kétfordulós alapszakaszban Érden zajlottak a küzdelmek, a rájátszásnak viszont már Eger adott otthont április 5-én, szombaton. Megtelt élettel a küzdőtér, 21 csapat közel 250 játékosa lépett pályára a tornán, amely a sportág ünnepe volt, hosszú idő után Kelet–Nyugat gálameccs is szerepelt a programban.
Ami a bajnokságot illeti, a férfiaknál érvényesült a papírforma, az esélyesek állhattak dobogóra. A Phoenix Fireball győzött, mögötte az SZPK Komárom két csapata végzett. A nőknél a Tatai AC bizonyult a legjobbnak – a hazai pályán játszó egrieket és a komáromiakat megelőzve. A torna legeredményesebb játékosa a hölgyeknél Szalai Dóra (Phoenix FSE), a férfimezőnyben Németh Levente (Esztergomi Vitézek RFSE) lett.
3v3 országos bajnokság
Férfiak. Országos bajnok: Phoenix Fireball SE, 2. SZPK Komárom, 3. SZPK Komárom 3v3. Nők. Ob: Tatai Atlétikai Club, 2. Egri Városi Sportiskola, 3. SZPK Komárom
Forrás: Magyar Floorball Szakszövetség
További híreink
Az IWGA elnöke köszönetét fejezte ki Dr. Mészáros János és az NVESZ felé
Készült2025-08-21
Nagy Norbert újabb bravúrja – második hely Svájcban
Készült2025-08-21
Galambos Péter: a Világjátékokon nem a korábbi eredmények számítanak!
Készült2025-08-21
Csengtuban befejeződtek a Világjátékok versenyei
Készült2025-08-17
Strandkorfball – 4. hely Csengtuban
Készült2025-08-17
Aerobikosoké a 11. magyar arany!
Készült2025-08-16
Világjátékok-győztesek az aerobikosok
Készült2025-08-16