Megvan a karatés Hárspataki Gábor sorsolása!
Készült2021-08-05

Megvan a karatés Hárspataki Gábor sorsolása!
Elkészítették a csoportbeosztásokat a tokiói olimpia karate versenyeire. A sorsoláson kiderült, hogy a 75 kg-os súlycsoportban a magyar színeket képviselő Hárspataki Gábor japán, ukrán, amerikai és egyiptomi ellenféllel küzdhet meg pénteken magyar idő szerint 10 órától a körmérkőzéseken.
Az ötfős csoportokból az első két helyezett jut aztán az elődöntőbe – akik már biztos érmesek –, és az elődöntők győztesei vívják majd a döntőt. Hárspataki Gábor edzője, Fischer Mihály közel egyforma erősségűnek ítélte meg a két csoport, de szerinte valamivel kedvezőbb, hogy versenyzője az A-csoportba került.
“Hasonlóan erős a két csoport, ugyanakkor a másik ötös két kiemeltje, az olasz és az azeri két igen fajsúlyos versenyző, velük szemben valószínűleg nehéz lenne megugrani a továbbjutást. Ebben a csoportban sem lesz könnyű, főleg a japán miatt, de itt talán nagyobb az esély az elődöntőbe kerülésre. A japán ellenfelet Gábor győzte már le, de a hazai pálya miatt a körülmények most kicsit kedvezhetnek neki, úgyhogy ott okos küzdelemre lesz szükségünk. Ha erőviszonyokat kell felállítanom, akkor ez a csoport talán egy fokkal kedvezőbb nekünk” – értékelt Fischer Mihály.
A férfi 75 kg-os kategória csoportbeosztása:
A-csoport:
Stanislav Horuna (ukrán) – Világjátékok és Európa Játékok győztes, Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes
Abdelaziz Abdalla (egyiptomi) – Afrika-bajnok
Hárspataki Gábor (magyar) – Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes, Európa Játékok bronzérmes
Ken Nishimura (japán) – világbajnoki ezüstérmes, Ázsia-bajnok
Thomas Scott (amerikai) – kétszeres Pánamerikai bajnok
B-csoport:
Luigi Busa (olasz)
Rafael Aghayev (azeri)
Noah Bitsch (német)
Tsuneari Yahiro (ausztrál)
Nurkanat Azhikanov (kazah)
További híreink
Az IWGA elnöke köszönetét fejezte ki Dr. Mészáros János és az NVESZ felé
Készült2025-08-21
Nagy Norbert újabb bravúrja – második hely Svájcban
Készült2025-08-21
Galambos Péter: a Világjátékokon nem a korábbi eredmények számítanak!
Készült2025-08-21
Csengtuban befejeződtek a Világjátékok versenyei
Készült2025-08-17
Strandkorfball – 4. hely Csengtuban
Készült2025-08-17
Aerobikosoké a 11. magyar arany!
Készült2025-08-16
Világjátékok-győztesek az aerobikosok
Készült2025-08-16