Maratoni kajak-kenu Eb - Két magyar ezüst a zárónapon
Készült2022-08-01

Kajak párosban a nőknél a Csay Renáta, Czéllai-Vörös Zsófia, míg az ifjúsági fiúknál a Márialigeti Áron, Terei András egység is a második helyen végzett a Silkeborgban rendezett maratoni kajak-kenu Európa-bajnokság zárónapján.
A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a Csay, Czéllai-Vörös duó nagy csatát vívott a svéd és a spanyol egységgel. Előbbivel az utolsó futószakasz végén kisebb incidensbe került, és bár a vezetést még ezután is átvették a magyarok, a hajrát a Melina Andersson, Johanna Johansson kettős bírta jobban.
A férfiaknál a Boros Adrián, Őry Zsombor egység ötödik, míg az Aranyosi Gábor, Máthé Krisztián páros kilencedik lett. A kenusoknál a 2000-es születésű Zsidai Máté és a 49 éves Gilányi Zsolt kettőse negyedik helyen végzett.
Az ifjúsági fiúknál a Márialigeti, Terei kajakpáros úgy lett ezüstérmes, hogy kevesebb, mint két másodperccel maradt el a győztestől. A másik magyar egység, Horváth Tamás és Turgonyi Olivér a hetedik helyen zárt.
Magyarország összesítésben hat arany-, hét ezüst- és négy bronzéremmel zárta az Eb-t, amivel az éremtáblázat élén végzett.
További híreink
Márciusban Csengtu ad otthon a második TWG Seriesnek
Készült2025-02-18
Wakeboardban is lesz magyar induló a Világjátékokon
Készült2025-02-10
Dubajban folytatódik Molnár Martin közel-keleti F4-es szezonja
Készült2025-02-07
Még 200 nap: folytatódik a 2025-ös Világjátékok visszaszámlálása
Készült2025-01-20
Világjátékok – Ott lesz a strandkorfball-válogatott Csengtuban!
Készült2025-01-14
Világjátékok – Újabb magyar kvóta erőemelésben!
Készült2025-01-13
Az IWGA elnökének újévi üzenete
Készült2025-01-10