Magyar Sport Napja 2023

Készült2023-05-08

Magyar Sport Napja 2023

A Magyar Sport Napja alkalmából a Puskás Aréna VIP-termében Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter vezetésével 18 ember érdemeit, eredményeit és munkásságát ismerték el.

„A sportról sokféleképpen kell és lehet is gondolkodnunk, az azonban bizonyos, hogy a sport olyan fontos tulajdonságokra tanít meg, mint a küzdeni tudás, az alázat, valamint a közösségben való viselkedés” – mondta a miniszter.

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a köszöntő beszédében azt emelte ki, hogy a Magyar Sport Napja alkalmából díjazott 18 szakember különféle életutat és életpályát járt be, ezekben viszont közös pont, hogy mindannyian azért dolgoznak, hogy Magyarországon a sport mindenki számára elérhető legyen, akár hivatásos, akár amatőr szinten.

A kiemelkedő oktatói és tudományos tevékenységért Kemény Ferenc-díjat kapott Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) elnöke, akinek szívből gratulálunk!

Forrás: honvédelem.hu