Magyar sikerek a ju-jitsu felnőtt Európa-bajnokság

Készült2024-06-03

Magyar sikerek a ju-jitsu felnőtt Európa-bajnokság

Május végén Németország, azon belül is Gelsenkirchen adott otthont a ju-jitsu felnőtt és masters Európa-bajnokságnak, ahol a magyar csapat összesen négy aranyérmet szerzett.

A ju-jitsu felnőtt Európa-bajnokság első napja Gelsenkirchenben esős reggellel indult. A magyar csapatnak már az indulás is, mintha a zord időjárást utánozná, döcögősen kezdődött amikor a transzferbusz szinte üresen hagyta őket hátra, de végül sikeresen elfoglalták helyüket a bemelegítő pástok mellett. Az első nap a jiu-jitsura koncentrálódott, ahol két fiatal versenyző, Dulin Artúr és Tóth Alexa az U21-es korosztályból felversenyezve a felnőtt mezőnyben indultak.

Artúr a férfiak -85 kg-os kategóriájában versenyzett, de nem sikerült dobogós helyezést elérnie a tapasztaltabb ellenfelekkel szemben. Nem úgy Tóth Alexának, aki a nők -57 kg-os kategóriájában brillírozott, és végül felnőtt Európa-bajnoki címet szerzett, a döntőben legyőzve ukrán ellenfelét.

A második nap szintén izgalmasan telt, hiszen újabb magyar Európa-bajnok született. A férfiak versenyével indult a reggel, ahol Kardos Bálint és Metz Dániel a -77 kg-os kategóriában küzdöttek. Bálint sajnos nem jutott tovább, de Dániel full ipponnal nyerte egyik mérkőzését, ám érmet végül neki sem sikerült szereznie.

Délután a nőké volt a főszerep, Csillik Ágnes és Tőrös Tamara léptek tatamira. Ági a -57 kg-os kategóriában küzdött, de nem sikerült dobogós helyet szereznie. Ezzel szemben Tamara lehengerelte az ellenfeleit, egészen a döntőig, ahol sikeresen legyőzte az izraeli és svéd versenyzőket, megszerezve ezzel a magyar csapat második aranyérmét.

A felnőtt Európa-bajnokság után a Masters kategóriában is folytatódott a magyar sikersorozat Gelsenkirchenben, ahol Ziegler Csaba és Tóth Máté is aranyérmet szereztt. Ziegler Csaba a Master 4 Ju-Jitsu Fighting -85 kg-ban brit ellenfelét kétszer is legyőzte, míg Tóth Máté a Master 1 Jiu-Jitsu -94 kg-ban mindhárom ellenfelét kopogtatással verte meg.

Összegezve a magyar csapat bár kis létszámmal indult, de annál sikeresebb volt a ju-jitsu felnőtt és masters Európa-bajnokságon. A mieink négy aranyéremmel térhettek haza Gelsenkirchenből, ami a versenyzők és edzőik kitartó munkáját egyaránt dicséri.

Még több sikert kívánunk a magyar ju-jitsu csapatnak!