Magyar Parasport Napja - Csörgőlabda villámtorna is lesz a II. Hungarikum Parasportnapon Lakiteleken

Készült2025-02-10

Magyar Parasport Napja - Csörgőlabda villámtorna is lesz a II. Hungarikum Parasportnapon Lakiteleken

Öt iskola részvételével csörgőlabda villámtornát is rendeznek a II. Hungarikum Parasportnapon a Lakitelek Népfőiskolán február 21-én - közölték a szervezők az MTI-vel.

Simon Zoltán elmondta: tavaly szervezték meg először a parasportnapot a Kárpátia Rendezvényházban, amelyen a mozgásukban akadályozottak sportolási lehetőségeit mutattak be a környező települések - Lakitelek, Szentkirály, Nyárlőrinc és Tiszaalpár - hetedik, illetve nyolcadik osztályos tanulóinak.

A sportszervező hangsúlyozta: az érintett településeken kevesebb a fogyatékossággal élő fiatal vagy felnőtt, ezért a gyermekek nem találkoznak nap mint nap velük, így a rendezvény célja érzékenyítés is volt. A programsorozatra összesen 250 fiatal érkezett - tette hozzá.

A Magyar Parasport Napja alkalmából idén megrendezendő esemény középpontjába a látássérültek sportolási lehetőségeit helyezik. A programsorozatra érkezőket - elsősorban a 12-14 éves korosztályt - egyszerre szeretnék érzékenyíteni és motiválni a sport eszközei révén

- fogalmazott.

Simon Zoltán kiemelte: a kezdeményezéshez csatlakozott a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ), a Magyar Kézilabda Szövetség, illetve a kecskeméti Neumann János Egyetem, valamint a Kecskeméti Szakképzési Centrum Gáspár András Technikum hallgatói és diákjai, akik bemutatót tartanak a látássérültek egyik jellegzetes játékából, a csörgőlabdázásból.

A II. Hungarikum Parasportnap öt település - Lakitelek, Szentkirály, Nyárlőrinc, Tiszaalpár és Petőfiszállás - iskoláinak részvételével csörgőlabda villámtornával zárul.

"A játékhoz szükséges szemüveg néhány percre elsötétíti számukra a csarnok fényét, csakis a hallásukra és tapintásukra támaszkodhatnak majd"

- mondta a sportszervező.

A fiatalokhoz csatlakoznak a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének versenyzői is.

A programsorozatot Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke nyitja majd meg.

A nap során előadást tart Orsós Zsolt, a Magyar Kézilabda Szövetség Parasport Albizottságának tagja, a csörgőlabda szakág vezetője; Nagy József, a Joe Force SE elnöke, testnevelő tanár; Toponári Gábor, a FODISZ ügyvezető elnöke, valamint Nagy Sándor sportpszichológus.

Forrás: MTI
Kép: Pixabay