Magyar Golyósportok Szövetsége 2024 évi díjátadó gála
Készült2025-01-22
A Magyar Golyósportok Szövetsége idén különleges vendégek jelenlétében tartotta 2024 évi díjátadó gáláját, ahol a sportág legkiválóbb sportszakembereit és kiemelkedő sportolóit köszönthették és ünnepelhették a meghívottak, a sportbarátok, a hozzátartozók.
Az estét Fóti Gábor, a szövetség újonnan megválasztott elnöke nyitotta meg, és köszöntötte a vendégeket. A hazánkban idén 34 éve szervezett formában működő sportág ugyanis újabb történelmi pillanathoz érkezett: Kecskés Péter [játékos, edző, nemzetközi versenybíró és sportvezető], a szövetség korábbi elnöke, 21 éves vezetői múltat maga mögött tudva 2024. december 31. dátummal lemondott tisztségéről, hogy átadja a stafétát a fiatalabb korosztálynak.
A szövetség tagjai áldozatos, önzetlen és kitartó munkájáért, a versenyekért, a közös élményekért és a barátságáért emlékplakettet adtak át, valamint Örökös tiszteletbeli elnök - kitüntető címet adományoztak elismerésük jeléül, kívántak neki hosszú, boldogsággal teli, egészséges életet, és biztosították őt arról, hogy egy-egy baráti játékra mindig visszavárják majd.
Az est további díjazottjai:
- Kiemelkedő munkájáért különdíj a 2024-es szezonban: Perger Patrik
- Az év játékosa 2024-ben Junior lány kategóriában: Sándor Amália
- Az év játékosa 2024-ben Junior fiú kategóriában: Antal Balázs
- Az év játékosa 2024-ben női RAFFA kategóriában: Fontana Vera
- Az év játékosa 2024-ben férfi RAFFA kategóriában: Dobos Gergely
- Az év játékosa 2024-ben női VOLO kategóriában: Szemes Krisztina
- Az év játékosa 2024-ben férfi VOLO kategóriában: Fodor Csaba
- Az év játékosa 2024-ben női LAWN BOWLS kategóriában: Schrank Sarolta
- Az év játékosa 2024-ben férfi LAWN BOWLS kategóriában: Fóti Gábor
Ezúton is köszönjük kiemelt vendégeinknek, hogy elfogadták meghívásunkat, és hogy a díjátadásban is segítségünkre voltak:
- Máté-Schwarcz Gergely [Magyar Speciális Olimpia Szövetség – sportigazgató]
- Havasi Marcell [Magyar Speciális Olimpia Szövetség – bocsa szakágvezető-helyettes és vezetőedző]
- Dr. Soós Ágnes [Országos Sportegészségügyi Intézet –főigazgató-főorvos]
- Dr. Toman József [Országos Sportegészségügyi Intézet Válogatott Kereteket Ellátó Szolgálat – vezető-főorvos]
- Barát Kornélia [Nemzeti Versenysport Szövetség – Kommunikációs és Marketing koordinátor]
- Kecskés Péter [Magyar Golyósportok Szövetsége – Örökös Tiszteletbeli Elnök]
„Egészségben és sportsikerekben gazdag 2025-ös szezont!” jókívánsággal, valamint közös koccintással zárult az est hivatalos része, amely még hosszan eltartott a finom falatok, a jó társaság és a kötetlen beszélgetések mellett.
Forrás és képek: Magyar Golyósportok Szövetsége
További híreink
Még 200 nap: folytatódik a 2025-ös Világjátékok visszaszámlálása
Készült2025-01-20
Világjátékok – Ott lesz a strandkorfball-válogatott Csengtuban!
Készült2025-01-14
Világjátékok – Újabb magyar kvóta erőemelésben!
Készült2025-01-13
Az IWGA elnökének újévi üzenete
Készült2025-01-10
Az IWGA bejelenti a The World Games 2024-es év sportolója jelölteket
Készült2025-01-07
Elhunyt Keleti Ágnes — Kaddis egy olimpiai bajnokért
Készült2025-01-02