Ju-Jitsu: Magyar bajnokság vb- és Eb-kvalifikációval

Készült2022-12-13

Ju-Jitsu: Magyar bajnokság vb- és Eb-kvalifikációval

A vírushelyzet miatt két év kihagyást követően ismét megrendezték - az immáron - V. Ju-Jitsu Magyar Bajnokságot. A helyszín ezúttal a jászberényi JP Aréna volt, mely 2020-ban nyitotta meg kapuit, ám a város nem először ad otthont ju-jitsu viadalnak.

A jászság szívében komoly múltra tekintenek vissza a ju-jitsu jellegű versenyek, sőt a szakszövetség újjáalakulását követően az első két Magyar Bajnokságot is itt rendezték meg.

Pócs János, a Jászság Országgyűlési Képviselője a megnyitó beszédében kiemelte, hogy a Covid-ot követően fontos szerepet tölt be a sport, és ezek között, a küzdősportok és harcművészetek szerepe is felértékelődik.

Tálos Lajos, a Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetség elnöke ismertette az elmúlt időszak történéseit, nehézségeit, s egyúttal rámutatott, hogy minden akadály és probléma ellenére, a szervezet újjáalakulása óta az egyik legsikeresebb sportszakmai évet zárja 2022-ben.

Ezúttal is három versenyszámban zajlottak a küzdelmek: Duo System, Fighting és Jiu-Jitsu (Ne-waza) – valamennyi korosztály számára.

141 nevezés mellett, több mint 300 mérkőzésre került sor az ország minden tájáról érkező jitsusok részvételével. 2022-ben a legtöbb érmet az Isaszegi Sportegyesület (ZR Team Isaszeg) versenyzői szerezték meg 11 arany-, 5 ezüst- és 2 bronzéremmel. Tőlük csak kevéssel maradtak le a budaörsi jitsusok (ZR Team Budaörs) akik 9 arany- 7 ezüst- és 2 bronzéremmel térhettek haza.

Az V. Magyar Bajnokságon a 2023. évi felnőtt világbajnokságra és az ifjúsági Európa-bajnokságra is lehetett kvalifikációt szerezni.

Forrás, fotó: Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetség