Jet-ski: Biztató jövő, erős utánpótlás
Készült2022-11-21

A legjobbakat díjazta a Magyar Jet-Ski Szövetség. A Magyar Sport Házában megtartott ünnepségen elhangzott, hogy nehéz évet zárt a sportág, de a magyarok ismét kitettek magukért.
„Ismét volt alkalmunk világversenyt is rendezni Nyíregyháza-Leveleken. Felnőtt Eb-futamnak és junior világbajnokságnak adtunk otthont úgy, hogy ezúttal az egyéb kihívások mellett az aszály okozta rekordalacsony vízállással is szembe kellett néznünk" - értékelt Czeller Béla, a Magyar Jet-Ski Szövetség elnöke.
"Mindent egybevetve, sikerült megoldani a nehézségeket, és a nemzetközi szövetség értékelése alapján a magyar verseny a legjobban megszervezett és kivitelezett minősítést kapta. Erre büszkék vagyunk, mint ahogy a fiataljainkra is. Nem volt olyan év, amikor az utánpótláskorú tehetségek ennyire domináltak volna, mint idén” – összegzett a vezető.
Az idén 30 éves szövetség díjkiosztóján Jászai Csongor az Év versenyzője, Ifj. Komonyi Lajos és Puskás Zekő az Év junior versenyzője, míg Marvin Bohuslav az Év felfedezettje díjat vehette át. A díjazottak közül Jászai Csongor a legidősebb a maga 15 évével. Valamennyien kimagaslóan szerepeltek az idei vb-, illetve Eb-futamokon.
További híreink
A sárkányhajó válogatón túl
Készült2025-05-07
Megtartotta éves közgyűlését az IWGA a 2025-ös Világjátékok előtt
Készült2025-04-30
Kenus volt, búvársportért dolgozott – elhunyt Mohácsi Ferenc
Készült2025-04-30
Új kvóta muaythaiban, Nardelotti Ajsa is ott lesz Csengtuban!
Készült2025-04-23
Sporttörténelmi siker a Világjátékokra kvalifikáló versenyen!
Készült2025-04-18
Sportolói tájékoztató a Világjátékok jegyében
Készült2025-04-11
A sportszakmai alelnök végig hitt Tőrös kvótájában
Készült2025-04-08