Három kategóriában rendeznek motorcsónak Európa-bajnokságot Dunaújvárosban
Készült2022-08-03

Három kategóriában, nyolc magyar versenyző részvételével rendeznek motorcsónak Európa-bajnokságot jövő szombaton és vasárnap Dunaújvárosban.
Az F-500-asok között a többszörös világ- és Európa-bajnok Havas Attila és a szintén eredményes pályafutással rendelkező Csákó Ferenc áll rajthoz a Kikötői-öbölben.
Az akár óránkénti 180 kilométeres sebességet is elérő F-500-asok mellett az utánpótlás felkészítését szolgáló két kategóriában is kontinensbajnokot avatnak. A 15 lóerős motorokkal hajtott GT15-ös kategóriában Jelinek Raven, Mihaldinecz Márkó és Riskó Lőrinc képviseli Magyarországot. A 30 lóerős motorokkal szerelt GT30-as kategóriában Lak Bálint, Fűke Andor és ifj. Sándor Péter száll vízre.
Mindhárom kategóriában négy futamot rendeznek és a legjobb három eredménye alapján hirdetnek Európa-bajnokot.
Sándor Péter, a Magyar Motoros Vízisport Szövetség elnöke arról tájékoztatott, hogy ez az Európa-bajnokság is a szaktárca által támogatott utánpótlás-nevelési programjuk része, hiszen azok a gyerekek versenyeznek Dunaújvárosban, akik több éve részesei ennek.
"Hosszú évek után tér vissza hazai közönség elé a motorcsónak-versenyzés. A Magyar Motoros Vízisport Szövetség önerőből és a sportág helyi elkötelezett támogatóival tudja ezt a versenyt megrendezni. Bízunk benne, hogy a következő években is lesz majd lehetőségünk a program folytatására és versenyek rendezésére" - tette hozzá az elnök.
Tábori Áron, a szövetség kommunikációs munkatársa elmondta, hogy szombaton szabadedzésekkel kezdődik a program, majd az időmérők következnek, utána mindhárom kategóriában két-két futamot rendeznek. Vasárnap a szabadedzések után kategóriánként további két-két futamot tartanak.
Hozzátette, F-500-ban izgalmas versenyekre és népes mezőnyre számítanak, olyan pilóták indulása is várható, akik a kategória hat állomásos világbajnoki sorozatában nem vesznek részt. Természetesen a világbajnokság összes indulóját láthatja a közönség, így a tabellát vezető szlovák Marian Jung is vízre száll.
Az F-500-asok 1650 méteres pályán futamonként tíz kört teljesítenek. A GT15-ösök és a GT30-asok 850 méteres pályán versenyeznek, a kisebb kategória versenyzőinek nyolc, a nagyobbnak húsz kört kell egy futamban teljesíteniük.
Az Európa-bajnoki futamok ingyenesen látogathatóak.
További híreink
Márciusban Csengtu ad otthon a második TWG Seriesnek
Készült2025-02-18
Wakeboardban is lesz magyar induló a Világjátékokon
Készült2025-02-10
Dubajban folytatódik Molnár Martin közel-keleti F4-es szezonja
Készült2025-02-07
Még 200 nap: folytatódik a 2025-ös Világjátékok visszaszámlálása
Készült2025-01-20
Világjátékok – Ott lesz a strandkorfball-válogatott Csengtuban!
Készült2025-01-14
Világjátékok – Újabb magyar kvóta erőemelésben!
Készült2025-01-13
Az IWGA elnökének újévi üzenete
Készült2025-01-10