Három éremmel zárta a junior footgolf-világbajnokságot a magyar válogatott
Készült2026-07-21
Újra magyar világbajnokot ünnepelhet a hazai footgolf: a németországi Gahlenzben megrendezett történelmi első junior világbajnokságon Kecskés Botond aranyérmet szerzett az U16-os fiúk mezőnyében. A magyar küldöttség összesen három érmet – egy aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot – nyert, ezzel kiemelkedő eredménnyel zárta a világbajnokságot.
Kecskés Botond végig magabiztos teljesítményt nyújtott az U16-os korosztályban. Már az első versenynap után átvette a vezetést, amelyet a torna végéig nem engedett ki a kezéből, és végül hét rúgás előnnyel hódította el a világbajnoki címet. Győzelmét stílusosan koronázta meg, amikor az utolsó befejező rúgását nagy távolságról értékesítette. A kategóriában Kormos Krisztián egyetlen rúgással maradt le a dobogóról, így a negyedik helyen végzett, míg Szendi Balázs a hatodik helyet szerezte meg.

Az U19-es fiúk versenyében Bálint Zalán és a szlovén Matic Podgoršek emlékezetes párharcot vívott az aranyéremért. A végső siker ugyan a szlovén játékosé lett, Bálint Zalán azonban kiváló teljesítménnyel világbajnoki ezüstérmet szerzett. A korosztályban László Benjámin is remekül szerepelt, a kilencedik helyen zárt.

Az U19-es lányok mezőnyében valamennyi magyar versenyző a legjobb tíz között végzett. Matyi Krisztina negyedik lett, míg Nagy Dóra Ágnes, Kraudy Laura és Antal Réka a hatodik, hetedik és nyolcadik helyen fejezte be a világbajnokságot.
Az U16-os lányok között Erdődi Dóra Sára végzett a legeredményesebben a magyarok közül, aki hatodik lett, míg Kormos Brigitta nyolcadik helyével szintén a top 10-ben zárt.
A magyar sikereket tovább gyarapította az U19-es csapatverseny, ahol Bálint Zalán és Matyi Krisztina párosa bronzérmet szerzett.
A magyar válogatott így összesen három éremmel – egy arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel – zárta a németországi junior világbajnokságot. Kecskés Botond győzelme különösen értékes, hiszen Bacskai Bence 2023-as felnőtt világbajnoki címe óta először ünnepelhet ismét magyar világbajnokot a sportág.
A világbajnokság vasárnapi döntője visszanézhető itt: https://www.youtube.com/watch?v=c1e5boAB0Ek

Forrás és képek: Magyar Footgolf Országos Sportági Szakszövetség
További híreink
Az IWGA Constance Terriert nevezte ki vezérigazgatónak
Készült2026-07-16
Bemutattatták a 2029-es Világjátékok sportprogramját
Készült2026-04-26
Anna Arzhanova az IWGA új elnöke
Készült2026-04-26
Elhunyt Dávid Sándor Aranytollas sportújságíró
Készült2026-03-18
NVESZ éves versenynaptár 2026.
Készült2026-02-23
Elnöki köszönet – José Perurena IWGA elnök levele
Készült2026-02-02