Galambos Péter: a Világjátékokon nem a korábbi eredmények számítanak!
Készült2025-08-21
Kick-boxban a magyarok egyedüli nemzetként két aranyéremmel zártak a csengtui Világjátékokon. Busa Andrea (70 kg) és Veres Roland (63 kg) a pointfighting szabályrendszerben állt a dobogó tetejére.
Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke úgy látja, összességében sikeres multisport-eseményt zárt a sportág, a kínai játékokból azonban sokat tanulhatunk.

„Egy rendkívül jól szervezett versenyen vagyunk túl. Ez nemcsak a csengtui helyszín és a szervezők érdeme, hanem a Nemzeti Versenysport Szövetség munkatársaié is, akik a formaruhától a szállásokon és transzfereken át minden részletre figyeltek. Minden gördülékenyen ment, soha nem kellett várnunk” – fogalmazott Galambos Péter.
A szakmai részt értékelve hozzátette:
„Bár titkos vágyaink voltak, a világ nyolc legjobbja között mindenki esélyes lehet. Az első nap kiesői között voltak a mi versenyzőink is, akik kis szerencsével előrébb juthattak volna. Két aranyérem megszerzése így is a teljesítményünk csúcsa.”
A jövő tanulságairól szólva hangsúlyozta: a Világjátékok versenyeire érkezve tabula rasát kell alkalmazni.
„Nem a korábbi eredmények számítanak, hanem az, hogy mindenki egyenlő eséllyel áll rajthoz, és a nulláról kell megnyerni minden mérkőzést” – mondta Galambos Péter.

Forrás: Turák Péter
További híreink
Emelkedő színvonal a kick-box magyar bajnokságon
Készült2026-06-10
Egyetemi vb - Magyar cheerleading-ezüst Göteborgban
Készült2026-06-10
Mozgás Éjszakája 2026 – Ingyenes nyárindító sportfesztivál!
Készült2026-06-09
Teke - A zárónapon is ünnepelhettünk magyar világbajnokot!
Készült2026-06-08
Farkas Balázs és Chukwu Hannah nyerte a fallabdázók országos bajnokságát
Készült2026-06-08
Törőcsik Zsófia győzelemmel zárta a hazai világbajnokságot
Készült2026-06-08
Cheerleading - Kezdődik az Egyetemi Világbajnokság
Készült2026-06-08
Muaythai – Három magyar lép ringbe az Egyetemi Világbajnokságon
Készült2026-06-08