Floorball: Felvette a versenyt a legjobbakkal az U19-es fiúválogatott

Készült2023-01-29

Floorball: Felvette a versenyt a legjobbakkal az U19-es fiúválogatott

Két győzelemmel és két szoros vereséggel zárta a spanyolországi vb-selejtezőt a magyar U19-es fiú floorball-válogatott, amely egy hajszállal maradt le arról, hogy ott legyen a dániai világbajnokságon.

Január 24. és 28. között a spanyolországi El Escorial adott otthont az U19-es floorball-világbajnokság egyik európai selejtezőtornájának, amelyen a magyar válogatott öt nap alatt négy mérkőzést játszott Észtország, Spanyolország, Szlovénia és Olaszország ellen.

A kiírás szerint csak az első két helyezett jutott ki a dániai vb-re, amihez az erőviszonyok ismeretében bravúrra lett volna szükség, ám a szakmai stáb nem helyezett nyomást a játékosok vállára, a csapat elsődleges célja a tapasztalatszerzés volt.

Az első játéknapon rögtön az egyik legerősebb rivális, az észt válogatott volt a mieink ellenfele, amelytől két éve a brnoi világbajnokságon hatgólos vereséget szenvedtünk, és azóta csak erősödött az ellenfél első sora. Fiataljaink nagy lendülettel álltak bele a mérkőzésbe, az utolsó harmadra fordulva vezettek is, de az észtek fordítottak, és az 57. percben lőtt góllal 7–6-ra megnyerték a mérkőzést.

A vereség nem törte meg a srácok lelkesedését, két nappal később a házigazda spanyolok ellen telt ház előtt, ragyogó hangulatban lépett pályára válogatottunk. Ezúttal a rivális került lépéselőnybe, de kétszer is sikerült egyenlíteni, a második harmad döntetlenről indult. A harmadik játékrész elején két gyors gólt szereztek a mieink, a spanyolok erejéből pedig már a szépítésre futotta, második mérkőzését 4–3-ra megnyerte Csordás Tamás együttese.

Nem sok idő jutott a pihenésre, másnap már az Észtországhoz hasonlóan komoly játékerőt képviselő Szlovénia következett. Az első harmadban felváltva potyogtak a gólok, 4–4 után azonban a második szakaszban csak a rivális talált be, és négygólos előnyre tett szert. A mieink ugyanakkor ismét megmutatták, hogy van tartásuk, Bajnok Endre büntetőt védett, támadásban pedig szép gólokkal faragtunk a hátrányon. Az egyenlítés sajnos nem jött össze, a szlovének 8– 7-es győzelmükkel érvényesítették a papírformát.

Az utolsó mérkőzésen gáláztak fiataljaink, az öt gólig jutó Pozsony Bendegúz vezérletével 18– 6-ra győztük le Olaszországot. Minden tőlük telhetőt megtettek a fiúk, azonban az utánuk következő szlovén–spanyol meccsre már nem volt ráhatásuk, magabiztos győzelmével Észtország mellett Szlovénia jutott ki a dániai világbajnokságra. Csordás Tamás szövetségi kapitány így értékelte a tornát:

Büszke vagyok a játékosaimra, egy nagyon intelligens és érett csapattá váltak ezalatt az idő alatt. A két nagyon erős csapathoz úgy gondolom felzárkóztunk és megmutattuk nekik, hogy igenis számolni kell velünk. Spanyolország egy csupa szív és nagyon hajtós csapat volt, akik ellen élmény volt játszani. Olaszország ellen pedig érvényesült a papírforma. Emelt fővel jöhetünk haza mert nagyon sokat fejlődtünk a brnoi világbajnoksághoz képest. Köszönöm mindenkinek a támogatást! A szülőknek és a magyar floorball szövetségnek, hogy ezeknek a srácoknak egy maradandó élmény sikerült szerezni. És köszönöm a srácoknak, hogy ők lehettek az utolsó U19-es csapatom.

Forrás: MFSZ