Faültetéssel folytatódott a TF100 programsorozat
Készült2024-11-05
Faültetéssel folytatódott kedden Kápolnásnyék külterületén az a programsorozat, amellyel a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) fennállásának - jövőre esedékes - századik évfordulóját ünneplik.
Az esemény keretein belül a felsőoktatási intézmény hallgatói és önkéntesei a TF vezetőinek részvételével száz kislevelű hársfát ültettek el a Fejér vármegyei településen.
Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy a száz fa egy-egy évet szimbolizál, intézményük eddigi száz esztendejét pedig egy szinuszgörbéhez hasonlította, hiszen voltak benne mélypontok és emelkedő tendenciák is.
"A rekreációval, a szabadidős és egyéb tevékenységgel, az ökoszisztémával abszolút kapcsolatban lévő TF számára a gazdasági fejlődés, a kutatás, az oktatás, a képzés és a nemzetköziség mellett fontos feladat, hogy a testkultúra, mint műveltségi terület kapcsolódjon az ökoszisztémákkal, amellyel nekünk a természettel való kapcsolatunkban alapvető célunk és feladatunk van" - szögezte le beszédében.
Hangsúlyozta: a TF feladata és egyik legfontosabb célkitűzése, hogy az élsport, valamint Közép-kelet Európa legmagasabban kvalifikált testkulturális intézménye legyen, illetve a gyermekkortól az aranykorig olyan erőt, olyan tudást képviseljen, ami alapján - a hársfákhoz hasonlóan - hosszú évtizedekre, évszázadokra meghatározza Magyarországon azt a versenyképességet, amely a nemzetünket alkotó emberek egészségi állapotához, megfelelő gondolkodásához, tettrekészségéhez szükséges.
"A TF a nemzet fennmaradásának egyik legfontosabb egyeteme" - jelentette ki Mocsai.
Sterbenz Tamás, a TF rektora felidézte, hogy ötven fát már korábban elültettek a közelben, az egyetem velencei vízisport és rekreációs központjához vezető út mellett.
"Ez arra emlékeztet minket, hogy 1925 előtt volt legalább fél évszázad, amikor a testnevelő-tanár képzés már elindult, bár még nem létezett a TF. Elsősorban a Nemzeti Torna Egylet volt ennek a központja, talán innen is fakad, hogy a TF nemzeti érzelme, a határokon átívelő hatása a mai napig nagyon fontos nekünk"
- magyarázta.
Hozzáfűzte, ahogyan egy 100 méteres sprint sem egyenletes szakaszokból áll, a TF eddigi száz évét sem egyenletes időszakok alkották, hiszen voltak meghatározó események, tragédiák és nagyon jó tempójú fejlesztések is.
"Az a feladatunk, hogy együtt, saját erőből, de partnereket keresve fejlesszük az egyetemet" - közölte Sterbenz.
A rektor szeptember 2-án a TF jubileumi tanévnyitóján jelentette be a TF100 programsorozat indulását, amelynek keretei között havonta emlékeznek meg az intézmény száz évéről.
Forrás: MTI
Képek: Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Facebook oldala
További híreink
Az IWGA bejelentette a Sportolói Bizottság választási folyamatát
Készült2024-12-16
Megtartotta az év utolsó elnökségi ülését az NVESZ
Készült2024-12-11
NVESZ-gála a 2025-ös Világjátékok jegyében
Készült2024-12-03
TWG 2025 – Megtartotta első sportolói tájékoztatóját az NVESZ
Készült2024-11-15
A Világjátékok 2025: Gálaünnepség a Magyar Csapat tiszteletére
Készült2024-11-13
Lábtenisz-vb - Érmekért hazai közönség előtt
Készült2024-11-07
Új együttműködési megállapodásokat írt alá az IWGA
Készült2024-11-05