Fallabda – Soha nem látott lehetőségek előtt a sportág
Készült2024-09-13
Rangos PSA világranglista versenyt rendez Budapest. Ehhez hasonló megmérettetés a sportágban 16 évvel ezelőtt volt itthon, az idei torna azonban mégis más, hiszen a squash történetében először bemutatkozik a következő olimpián. Kékesi Zsuzsanna, a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség főtitkára ismertette: a PSA Budapest Opennek Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) magyar tagja lesz a fővédnöke.
„A Squash Világszövetség (WSF) 1967-es alakulása óta 2023 október 16-a a legjelentősebb dátum az egész sportág történetében, így a mi életünkben is. Ezen a napon került be a 2028-as olimpia programjára a squash, s mint egyetlen új egyéni sportág vesz részt Los Angelesben” – mondta a sportvezető.
Kékesi Zsuzsanna beszámolt arról, hogy a magyar verseny iránti érdeklődést jól mutatja, hogy a nevezés megnyitása után egy héttel a 24 főtáblás hely betelt, a várólistán lévők száma napról napra nőtt a világ minden részéről a határidő végéig.
„Az épp aktuális világranglista helyezés alapján kerülhet be egy játékos a főtáblára, a verseny iránti rendkívüli érdeklődést az is jelzi, hogy a 8 kiemelt a világranglista legjobb 50 helyezettjei közül kerül ki. Farkas Balázs, első számú hazai játékosunk is csak 3. kiemeltként vág neki a tornának, rajta kívül két feltörekvő tehetségnek adunk lehetőséget indulni szabadkártyával: az Amerikában tanuló egyetemista Takács Benedeknek és a soproni gimnazista Sáli Barnabásnak. A magyar játékosok mellett 11 országból érkeznek versenyzők. Európán kívül Malajziából, Kolumbiából, Argentínából és a squash jelenlegi fellegvárából, Egyiptomból. Érdemes megemlíteni az egyiptomi Mohamed Abouelghart (korábbi világranglista 7.), az angol James Declant (korábbi 15.), vagy a szintén angol Patrick Rooney-t (korábbi 18.). Pályára lép Budapesten a 19 éves angol tehetség Jonah Bryant, aki az elmúlt két évben a legmagasabb junior korosztályban, U19-ben Európa-bajnok lett” – sorolta a főtitkár.
Magyarország tavaly óta szorosabban együttműködik az Európai Squash Szövetséggel (ESF). A kontinens junior és masters körverseny magyar fordulóit szervezte meg, ezúttal pedig eljött az ideje a PSA rendszerébe való visszatérésnek.
„A 2028-as olimpia kvótaszerzési feltételei még nem körvonalazódtak, a nemzetközi szövetség tájékoztatásából azt azonban tudjuk, hogy a világranglista helyezés számítani fog a kijutásban. Hazai élversenyzőinknek ez, és remélhetően a következő évek PSA-versenyei remek lehetőséget adnak a pontgyűjtésre. A népszerűsítés, az utánpótlás fejlesztése a jövő szempontjából elengedhetetlen, ehhez remek alkalom a profi szint bemutatása. Kiváló magyar versenyzőink vannak, azonban ennyi és ilyen szintű klasszist egyszerre, egy helyen látni biztosan nem lesz lehetőség más alkalommal 2024-ben. A verseny helyszínéül szolgáló Ormai
Csarnokot béreljük, ahogy az üvegpályát is, célunk egy szövetségi létesítmény létrehozása 8+1 üvegpályával, hogy minél több nemzetközi egyéni és csapatversenyt hozhassunk Magyarországra, amiben a WSF partnersége a garancia. Az a tény, hogy a NOB-tag Fürjes Balázs első felkérésre elvállalta az esemény fővédnöki szerepét mutatja, hogy nemcsak a magyar, de a nemzetközi olimpiai család is figyel a squash-ra, köszönettel és hálával tartozunk érte. Mind ő, mind szövetségünk elnöke Oszkó Péter személyesen részt vesznek a verseny előtti sajtótájékoztatón és a szeptember 26-i döntőn, ami hatalmas megtiszteltetés sportágunknak. Jelen állás szerint, ha 2028-ban nemzetenként korlátozott számú játékos vehet részt a 32-es táblán egyéni squash sportágban, Farkas Balázsnak minden esélye megvan.” – nyilatkozta Kékesi Zsuzsanna, a Magyar Fallabda (SQUASH) Szövetség főtitkára.
A PSA Budapest Opent szeptember 22. és 26. között rendezik meg az Ormai László Csarnokban.
Forrás: Bányász Árpád
További híreink
Kajak-kenu szuperkupa - Két magyar érem a nyitónapon
Készült2024-10-11
Road to Chengdu: Még 300 nap!
Készült2024-10-11
Négynapos sporttudományos konferenciát rendez hétfőtől a TF és a NEKA
Készült2024-10-10
Kiss Norbert kamionversenyző jövőre is történelmet írna
Készült2024-10-10
Teke - Zalaegerszeg készen áll a világkupára
Készült2024-10-10
28 magyar indul a korosztályos karate vb-n
Készült2024-10-08
Teke – Több válogatott játékos is új csapatnál kezdte meg a szezont
Készült2024-10-04
Korfball – Bajnokok Ligája 1-B selejtező
Készült2024-10-03
Dr. Mészáros János továbbra is a MOB Jogi Bizottságának az elnöke
Készült2024-10-03
Észak-Írországban is főtáblára jutott Révész Bulcsú
Készült2024-09-30