Európa-bajnokságra készülnek karatésaink
Készült2025-05-03

Keddtől csütörtökig a Mátraházi Edzőtáborban készültek a magyar karate válogatott tagjai a jövő héten szerdától vasárnapig Örményország fővárosában, Jerevánban sorra kerülő Európa-bajnokságra. Az utazó csapat tagja az olimpiai bronzérmes, és a 2023-as budapesti világbajnokságon ezüstérmes Hárspataki Gábor is.
Jól sikerült az edzőtábor, a szakvezetés elégedett az ott tapasztaltakkal – számolt be róla Büchler Zsolt szövetségi kapitány, hozzátéve, hogy kisebb sérülések hátráltatják a felkészülést, Szodorai Bianka utazása pedig egy térdsérülés miatt egyelőre kérdéses.
"A küzdelemben indulók Mátraházán sorozatban immár harmadik alkalommal vívtak – a hazai nemzetközi bírók segítségével – kontrollmérkőzéseket, és ezek tapasztalatainak leszűrésével folyt a munka, amely során a versenyzők jól dolgoztak. Különösen Hárspataki Gábor, Fleischer Dóra és Boussebaa Aicha teljesítménye volt biztató. Külön edzésmunkát végeztek a formagyakorlatban induló versenyzők is, akik szintén jó formában várják az Eb-t" - nyilatkozta a szövetségi kapitány. Hozzátette: az épek mellett magyar para-karatésok is indulnak majd a kontinensviadalon.
Karate Európa-bajnokság, Jereván, a magyar karatés indulók:
Formagyakorlat (kata):
Férfiak: Nagy Botond
Nők: Fábián Csenge
Férfi csapat: Magyarország (Bérczes Botond, Elekes Máté, Szilágyi Gergő)
Küzdelem (kumite):
Férfiak:
67 kg: Nichols Dávid
75 kg: Hárspataki Gábor
84 kg: Botos Botond
Nők:
55 kg: Szodorai Bianka
61 kg: Boussebaa Aicha
68 kg: Ádám Alexandra
+68 kg: Fleischer Dóra
Női csapat: Magyarország (Ádám Alexandra, Boussebaa Aicha, Fleischer Dóra)
Forrás: Turák Péter
További híreink
Az IWGA elnöke köszönetét fejezte ki Dr. Mészáros János és az NVESZ felé
Készült2025-08-21
Nagy Norbert újabb bravúrja – második hely Svájcban
Készült2025-08-21
Galambos Péter: a Világjátékokon nem a korábbi eredmények számítanak!
Készült2025-08-21
Csengtuban befejeződtek a Világjátékok versenyei
Készült2025-08-17
Strandkorfball – 4. hely Csengtuban
Készült2025-08-17
Aerobikosoké a 11. magyar arany!
Készült2025-08-16
Világjátékok-győztesek az aerobikosok
Készült2025-08-16