Esküt tett a Világjátékokon résztvevő magyar csapat
Készült2022-06-28

Letette az esküt az egyesült államokbeli Világjátékokra utazó magyar csapat. A Birminghamben július 7-én kezdődő nem olimpiai sportágak világversenyén 58 magyar sportoló vesz részt 17 sportágban. A fogadalomtétel szövegét Jakabos Zsuzsanna (úszó, aki a játékokon életmentőként indul) és Bali Dániel (aerobikos) mondta.
Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár hangsúlyozta: hiába lesz a tengerentúlon az esemény, a magyar sporttársadalom egy emberként szurkol a versenyzőknek itthonról is. „Gratulálok minden egyes kvótaszerzőnek, az egyik legkeményebb megmérettetésen túl vannak, hiszen kiérdemelték, hogy Magyarországot képviseljék a játékokon."
Dr. Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke kiemelte, hogy akár rekorddöntés is lehet Birminghamben.
„Olyan csapattal utazunk Amerikába, amely esélyes arra, hogy minden idők legjobb Világjátékok-szereplését produkálja" – tette hozzá az elnök.
A Magyar Olimpiai Bizottság képviseletében Fábián László főtitkár búcsúztatta a Világjátékok Magyar Csapatot. A Nemzeti Versenysport Szövetséggel mindig is kiváló kapcsolatot ápoltunk. Bízunk benne, hogy a magyar versenyzők ezúttal is maradandót alkotnak a Világjátékokon" – mondta a főtitkár.
A Világjátékok története 42 éves múltra tekint vissza. Az első olimpián kívüli sportágak világversenyének, 1981-ben az amerikai Santa Clara adott otthont. Legutóbb 2017-ben a lengyelországi Wroclaw volt a házigazda. Akkor a magyar küldöttség hat arany-, négy ezüst- és négy bronzérmet szerzett.
(Fotók: Freschli József)
További híreink
Sulyok Tamás: a sport szeretete nemzeti jellegzetességünk
Készült2025-05-06
Eb-érmekért küzdenek szerdától Jerevánban karatésaink
Készült2025-05-06
Teke-vb 2025 – Felnőttválogatott-sikerek, utánpótlás-kerethirdetés
Készült2025-05-06
Európa-kupa sikerekkel hangoltak a Világjátékokra a kick-boxosok
Készült2025-05-05
3v3-as vb: ötödik és tizedik hely
Készült2025-05-05
Az év egyik legerősebb hazai szkanderversenye következik
Készült2025-05-03
Európa-bajnokságra készülnek karatésaink
Készült2025-05-03