Enahoro Asein kvótát szerzett a világjátékokra a litvániai erőemelő-világbajnokságon
Készült2024-06-28

Férfi erőemelő utoljára a 2005-ös duisburgi világjátékokon képviselte a magyar színeket.
„Enahoro Asein kvalifikációja az utóbbi évek legnagyobb magyar erőemelő-sikerének számít. Persze voltak világcsúcsai felhúzásban, és vb-ezüstérme, Európa-bajnoki címe, de az, hogy 2025-ben ismét lehet férfi sportolónk Világjátékokon, az maga a non plus ultra” – mondta Berke Lóránd, a Magyar Erőemelő-szövetség elnöke.
A 2005-ös duisburgi világjátékok után a sportágban csak női vonalon volt magyar részvétel az olimpián kívüli sportágak négyévente megrendezendő seregszemléjén: 2013-ban a kolumbiai Caliban és 2017-ben a lengyelországi Wroclawban is Szabó Ágnes indult.
„Amiért kiutaztunk Litvániába, azt elértük. Meglett a kvóta, nagyon fontos dobogós hellyel és taktikus versenyzéssel sikerült elérni ezt a sikert. Kezdődhet a felkészülés a Kínában megrendezendő játékokra.” – tette hozzá Fekete Miklós szövetségi kapitány.
A 2025-ös világjátékoknak a kínai Csengtu ad otthont augusztus 7. és 17. között.
Forrás: Magyar Erőemelő Szövetség
További híreink
Két kick-boxos jutott a legjobb négy közé a Világjátékokon
Készült2025-08-13
Nyolc magyar érem a jet-ski Eb-n és junior vb-állomáson
Készült2025-08-04
Kilenc magyar éremmel zárult a Teqball Tour Budapest
Készült2025-08-03
Budapesten rajtol az idei Teqball Tour!
Készült2025-07-29