Egy magyar arannyal és történelmi eredményekkel zárult a Teqball Word Series budapesti versenye

Készült2024-10-10

Egy magyar arannyal és történelmi eredményekkel zárult a Teqball Word Series budapesti versenye

A Teqball World Series záróállomásán, Budapesten vasárnap rendezték a döntőket, a három kategória fináléiban több magyar is érdekelt volt. Bakó Ádám és Odnoga Mátyás behúzta a férfi párost, de a torna sztárjai az erdélyi Barabási Kinga és Györgydeák Aport voltak.

Telt ház és remek hangulat fogadta a Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban a Teqball World Series budapesti állomásának döntőseit vasárnap. Az elmúlt három napban három kategória küzdelmeit rendezték meg egészen az elődöntőkig (csütörtökön a vegyes, pénteken a férfi, míg szombaton a női párosokét), hogy aztán a zárónap tényleg csak a finalistákról szóljon.

 

Először a hölgyek léptek asztal mellé, a döntőt a világbajnoki ezüstérmes magyar duó, Péchy Petra és Vicsek Nóra vívta a romániai, egyéniben Európa-bajnok Barabási Kingával, valamint a moldáv Viorica Tonuval, aki már azzal is hazája legnagyobb sikerét érte el, hogy bejutott a döntőbe.

A hazai közönség által megtámogatott magyar egység kiválóan kezdett, de Barabási és Tonu is elérte hamarosan az üzemi hőfokot, és egy 9:2-es sorozattal fordított. Péchy és Vicsek nem adták fel, egymás után négy szettlabdát hárítottak, 11:11 után azonban a romániai-moldáv tandem szerezte meg a győztes pontot.

A második szettben egyik csapat sem tudott két pontnál többel eltávolodni, a hajrát viszont most jobban bírták a magyar lányok, akik 12:10-zel egyenlítettek. A lendületüket átvitték a harmadik etapra is, de a „vendégek” egy újabb jó szériával fordítottak, 10:10-nél pedig ismét egál volt. A következő két labdamenetet végül behúzta Barabási és Tonu, amivel övék lett a mérkőzés és a trófea is, Tonu tovább írta a moldáv sikertörténetet, Barabási pedig szezonbeli első női páros aranyát nyerte.

 

Végeredmény, női páros:

Barabási, Tonu (romániai, moldáv)–Péchy, Vicsek (magyar) 2:1 (11, -10, 10)

 

Ezt követően a férfiaké volt a terep, Bakó Ádám és Odnoga Mátyás az egyéniben háromszoros világbajnok Blázsovics Ádámmal és a 2022-es aranyérmes romániai Györgydeák Aporral csapott össze. A világbajnokok szinte végig előrébb jártak nyitószettben, de Bakóék sorozatban öt ponttal a maguk javára fordították a játszmát a végjátékban. A második felvonásra felpörögtek Györgydeákék, jöttek a szerváik, míg az ellenfélé kevésbé, ennek köszönhetően simán, 12:5-tel egyenlítettek. A döntő szett nemcsak izgalmasan, de rendkívül látványosan is alakult, 10:10 után Odnoga egy pontos leütéssel, majd egy nagyon okos ejtéssel villant, amivel megszerezte a győzelmet a párosának. Legutóbb 14 hónappal ezelőtt tudtak diadalmaskodni nagy tornán, méghozzá az eddigi utolsó magyarországi viadalon, Esztergomban.

 

Végeredmény, férfi páros:

Bakó, Odnoga (magyar)–Györgydeák, Blázsovics (romániai, magyar) 2:1 (10, -5, 10)

 

Györgydeáknak nem volt túl sok ideje szomorkodni, hiszen a vegyes döntőben is jelenése volt Barabási oldalán, ellenfelük a lengyel Alicja Bartnicka és Marek Pokwap volt, akikkel egyébként klubtársak a székelyföldi Góbék egyesületben.

Nem meglepő módon ez a találkozó is roppant szorosan indult, aztán Barabásiék elléptek három ponttal, majd két szettlabdához jutottak. A lengyelek viszont tudtak válaszolni, és egymás után három találattal kicsavarták a szettet ellenfelük kezéből.

A folytatásban is fej-fej mellett haladtak a csapatok, 10:10-nél Bartnickáék két pontra voltak a győzelemtől, de a romániai páros résen volt, elvitte a következő két labdamenetet és egyenlített. A harmadik fináléban is döntő szettre került sor, amely 8:8-ig ugyanúgy alakult, mint az addigiak, csakhogy ekkor teljesen megálltak a lengyelek, míg a két egyéni Európa-bajnok fokozta a tempót, és sorozatban négy pontot szerezve megnyerte a meccset.

Barabási életében először nyert egy tornán két aranyat, valamint elvitte a női MVP-nek járó díjat, míg Györgydeákot a férfi mezőnyben választották meg a legjobbnak.

 

Végeredmény, vegyes páros:

Barabási, Györgydeák (romániai)–Bartnicka, Pokwap (lengyel) 2:1 (-11, 10, 8)

 

Forrás: FITEQ
Fotó: MTI