Dunai Regatta: Evezős, sárkányhajós küzdelmek és fesztiválhangulat az első napon

Készült2022-10-01

Dunai Regatta: Evezős, sárkányhajós küzdelmek és fesztiválhangulat az első napon

Hatalmas küzdelmek és orrhosszok döntöttek a Dunai Regatta első napján. Az evezős futamokat a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem nyerte, a sárkányhajós versenyben pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem csapat hozta be a hajót az első helyre.

Délután rajtolt az első evezős nyolcas a Dunán, szurkolói táborrá alakítva a Műegyetem rakpartot. A döntőbe jutottak közül a hajrában végül Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem csapata ért be elsőként. A második helyen a Szegedi Tudományegyetem, harmadik helyen a Budapesti Corvinus Egyetem végzett.

A sárkányhajós versenyzők is kitettek magukért, a 20 fős legénységgel evezők közül az első futamban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem érzett rá a megfelelő ritmusra, így győztesként szelték át célvonalat, mögöttük az ezüstérmes a Szegedi Tudományegyetem, bronzérmes pedig a Károli Gáspár Református Egyetem lett.

A második futamban a Széchenyi István Egyetem ékeskedett, nem sokkal utánuk következett a Pécsi Tudományegyetem, a sort pedig a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem zárta.

A kísérő sportprogramok közül először az urban volley hozta meg a szurkolói hangulatot, amelyet a cheerleader show már csak fokozni tudott. Népszerű volt még a résztvevők körében a spinning, a freestyle foci, a mászófal, a cross challenge és a szkander is, de az NVESZ standjánál is többen próbára tették magukat sakkban, lábtoll-labdában és kung-fu-ban.

Az este folyamán még inkább felpezsdült a hangulat, amelyről Beton.Hofi, Manuel, és Dr Brs & Friends – KKevin, Bruno x Spacc, Király Viktor gondoskodott.

Október 2-án a családoké a főszerep, a programról itt olvashatnak.

Fotó: Dunai Regatta