Darts – A hazai szövetség sokat fektet(ett) a nemzetközi versenyeztetésbe

Készült2023-01-09

Darts – A hazai szövetség sokat fektet(ett) a nemzetközi versenyeztetésbe

A dartsosoknál ifjúsági magyar bajnoki fordulóval kezdődött az újév. A KÖKI Terminál adott otthont a rekordlétszámú nevezést felvonultató eseménynek. Balázs Gábor, a Magyar Darts Szövetség elnöke szerint jó esély van arra, hogy idén is eredményes évet zárjanak.

Száztizenhárom nevezés érkezett az ifi magyar bajnoki fordulóra, és az U23-asoknak rendeztünk versenyt. Ennek a korosztálynak a képviselői sajnos el szoktak veszni a darts számára. Ezért tartom fontosnak, hogy szép számmal vannak itt is indulók” – mondja az elnök.

A magyar dartsosok egyébként tavaly 86 érmet szereztek nemzetközi pontszerző versenyeken. Ezek között volt egy felnőtt Európa-bajnoki bronz, egy ifjúsági arany és további kilenc ifjúsági Eb-érem.

Sok energiát fordítottunk a nemzetközi versenyeztetésre, és ez meghozta gyümölcsét. Többek között a COVID alatt sem álltunk le. Az egészségügyi előírásokat betartva folyamatosan zajlottak az eseményeink. Ennek is betudható a sikeres 2022-es év – többek között, hiszen a pandémia után ugyanott tudtuk folytatni, mint előtte” – hangsúlyozta Balázs Gábor.

2023-ban a World Darts Federation (WDF) áprilisról decemberre tette át, a helyszín az angliai Lakeside lesz. A hazai szövetség információi szerint Ihász Veronika, Turai Krisztina, Kovács Patrik és Takács Gábor indul a vb-n.

Az már kijelenthető, hogy meglesz az első vb-érmesünk, hiszen Turai Krisztina a vb-n már csak a döntőt játssza le. A világbajnokság ifjúsági mérkőzésein ugyanis túl van már a mezőny” – tette hozzá az elnök, aki úgy látja, a darts varázsa többek között abban rejlik, hogy kortalan, és hamar sikerélményhez juthat az, aki elkezdi.

Tiszta a játék, nincs részrehajlás, bárki, bármilyen életszakaszban elkezdheti vagy folytathatja. Mindenki megtalálhatja a saját szintjén a sportág nyújtotta örömöt. A versenyrendszerünkben úgy van, hogy egy meccs vesztese mindig a következő mérkőzés írója és bírója. Ebből még soha nem volt gond, a darts így egyben jó közösségformáló is.”

Az ifjúsági magyar bajnoki forduló győztesei

Gyerek: Torda Soma (Szomszéd Darts Egyesület) U14: Macsu István (Nyíregyházi Darts Sportegyesület Ifjúsági: Turai Krisztina (Szolnoki Baglyok) Borbély András (Pápai Holdkő) U23: Sárai Levente (Dabas) Kovács Tamara (Szolnoki Baglyok) Páros - U18: Szoták Balázs, Szabó Dániel (Győr DC) U23: Horváth Bence, Horváth Gergő (Győri DC)

Forrás, fotó: Bányász Árpád/Magyar Darts Szövetség