Címvédések squashban a felnőtt országos bajnokságon

Készült2024-06-13

Címvédések squashban a felnőtt országos bajnokságon

Június első két hétvégéjén zajlott a 2024-es Felnőtt Egyéni Országos Bajnokság a Diego Székesfehérvár támogatásával az Omega Sportcentrumban, Százhalombattán.

Főtitkári köszönet és összefoglaló:

” A XXXVI. Felnőtt Egyéni Országos Bajnokságra 64 nevezés érkezett, a 16-os női főtáblára közvetlenül, a 32-es férfi főtáblára selejtezővel lehetett bejutni – a kvalifikációról készült beszámoló ITT olvasható. A két hétvége során a magyar fallabdaélet minden meghatározó szereplőjével találkozhattunk, a játékosok mellett számtalan korábbi versenyző, edző, klubvezető érkezett a rokonok, barátok, érdeklődök mellett.

 

 A Halom TV szombaton, a M4 Sport vasárnap forgatott a helyszínen, az Eurosport stúdiójából pedig mindkét nap élő kommentárral mentek a meccsek. A szombati közvetítésben Szendrei Józsefnek és Krasznai Gábornak köszönjük szakértő munkájukat, vasárnap Papp Nándornak és Török Zoltánnak.

 

Most először, minden pálya minden mérkőzését élőben lehetett követni a Szövetség YouTube oldalán, amik vissza is nézhetők pályákra és napokra bontva.

 

Hat szövetségi bíró kísérte az eseményeket és vezette a mérkőzéseket Tóth Béla irányítása mellett: Farkas János, Takács Zoltán, Horváth István – aki az első WSO 3-as szintű szövetségi játékvezetőnk, valamint Sinkovits Balázs és Dávid Viktor.

 

Az Omega Sportcentrum kollégái derekasan helytálltak Wéber Ancsával az élen, ahogy a klubvezető Papp Zoltán is mindent megtett, hogy a bajnokság magas színvonalú legyen. Böhm Gabriella az eredetileg tervezett, de műszaki probléma okán áthelyezésre került City Squash Club részéről intézte a versenypólókat és a díjakat. Az informatikai támogatást Sipos Ferenc vitte vállán, aki számára nem volt megoldhatatlan probléma, s a Fireballs egyesület segítő juniorjai sem tágítottak a laptopok mellől, amíg a mérkőzések tartottak.

 

Sebők Benedek social media oldalról nyújtott kimagasló teljesítményt, a két nap alatt 47 story, 5 reals, 10 videós vagy képes bejegyzés dicséri munkáját a Szövetség Facebook, Instagram és TikTok felületein.

 

A verseny örök emlékként fotókon is megmarad, Termel Katalin szombaton és vasárnap, Kirner Richárd vasárnap fáradhatatlanul készítette a szebbnél szebb fényképeket.

 

Köszönöm szépen magam, az elnökség, a játékosok, szurkolók és az egész squash család nevében, hogy profi hozzáállásotokkal mindannyiuknak felejthetetlenné tettétek a 2024-es OB-t!

 

Akkor következzenek a főszereplők, a versenyzők!

 

A férfi főtábláról nem történt visszalépés, szerencsére baleset és komolyabb sérülés nélkül zajlott az esemény. A nevezések és a sorsolás tükrében azonban biztos volt, hogy az usteri Csapat EB hat résztvevője közül nem lesz mindenki a legjobb nyolcban. A bajnokcsapat két tagja (Püski, Simon) külföldi edzőképzés miatt nem tudott jelen lenni, a 14-szeres Magyar Bajnok és felnőtt szövetségi kapitány Krajcsák Márk pedig már szombaton a nyolc között összekerült az utazó keretben kettesként játszó, Amerikában tanuló Takács Benedekkel. A mérkőzést nagy várakozás előzte meg a helyszínen és online, izgalommal ment a latolgatás, hogy a több évtizednyi tapasztalat és nyugodtság vagy a fiatal erő és lendület az esélyesebb. Az egyórás, rendkívül izgalmas és fordulatos mérkőzésen (11/6, 14/12, 7/11, 13/11 — az utolsó szettben Márk 0/5 felállásával) az ifjúi erények diadalmaskodtak, a közvetítést Krasznai Gábor szakkommentálásával 4:40-től nézhetjük vissza a szombati linken akár az Eurosport akár a MF(S)Sz YouTube csatornáján. Márk vasárnap már megállíthatatlan volt, ez az 5. helyhez volt elég.

 

A részletes egymás elleni eredmények a versenykiírásban követhetők, néhány érdekesség:

 

a 32-es főtáblán 14 fő Masters korú, azaz 35 év feletti játékos szerepelt

18 év alatti juniorok közül öten kerültek be a főtáblára, közülük hárman (Czakó Vince U15, Kárai Botond U17 és Sáli Barnabás U19) sikerrel vették az első kört és bejutottak a 16-ba, de Gulyás Attila (U17) is közel járt 2/3 meccsével

a férfi főtábla vigaszági legjobb négybe két U17-es játékos került, majd a döntő vasárnap egyikük (Németh Nándor) és egy Masters versenyző (Szécsi Dávid 35+) között dőlt el a fiatalabb javára

a legjobb nyolc férfi játékos 3/0 győzelemmel vívta ki helyét a 16-ból nyolcba kerülés során, akik mindannyian a felnőtt férfiválogatott kerettagjai

a hölgyeknél a junior nevezők vitték az összes nevezés közel 50 százalékát

Vasárnapra az elődöntők és döntők maradtak mind a hölgyeknél, mind az uraknál – és az imént említett vigaszágon is. Takács Beni Kamocsai Benit az alsó, Farkas Balázs Szebeni Petit a felső ágon legyőzve jutottak az OB férfi döntőjébe, a hölgyeknél Szécsi-Páj Linda Pocsaji Anitán, a Benihez hasonlóan szintén Amerikában tanuló és egy sérülésből épp csak felépült Chukwu Hannah Nagy Sárán kerekedett felül.

 

A címvédés Balázsnak és Hannáh-nak is sikerült, mindkét tatabányai versenyző az egész bajnokság során szettveszteség nélkül halad a dobogó legfelső fokáig.

Forrás: Magyar Squash Szövetség