Aerobik: Igazi sportünnep volt a 30. évforduló

Készült2021-11-10

Aerobik: Igazi sportünnep volt a 30. évforduló

Megtartották az aerobik Magyar Kupa negyedik, egyben utolsó fordulóját, amelyen az egyéni kategóriák győztesei mellett kihirdették a legeredményesebb egyesületeket is. Emellett nagyszabású ünnepséget tartottak, hiszen a sportág hazai fennállásának 30. születésnapját ünnepli decemberben. Az eseményen részt vett Dr. Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke is.

A Folyondár Vasas Sport- és Táncközpontban két nap alatt több száz gyakorlatot láthattak az érdeklődők, köztük az Európa-bajnok Bali Dániel és a szintén Eb-aranyérmes aerdoance csapat bemutatóját is. Kihirdették a 2021-es évre vonatkozó összesített egyesületi rangsort is, itt a debreceni FLEX-HD SE végzett az élen, második lett az Óbudai WDSE, míg harmadik a pécsi PSN Zrt. A legtöbb versenyzőt indító egyesületeket is díjazták, itt a rangsor FLEX-HD, Spartacus Torna Club (Nyíregyháza) és Óbudai WDSE.

A verseny mellett a szakág magyarországi megalapításának 30 éves jubileumát is ünnepelték: köszöntötték és kitüntették a négy alapító tagot, így Salga Péter, dr. Tihanyiné dr. Hős Ágnes, Schmittné Makray Katalin és Sinkó Andrea is elismerésben részesült. A rendezvényen díszvendégként részt vett az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berki Krisztián, a MATSZ sportigazgatója, Kulcsár Krisztián MOB-elnök, valamint dr. Csutora László szakági elnök és Dr. Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke.

Sinkó Andrea, a MATSZ aerobik szakágának vezetőségi tagja:

"A verseny önmagában nagyon színvonalas volt, rengetegen kilátogattak és sok gyakorlat is volt. Csodálatos ünnepe volt ez a sprotágnak és ennek a 30. évfordulónak, a vendégek pedig szintén emelték a rendezvény presztízsét, méltó zárása volt ennek az esztendőnek, sőt magának a ciklusnak is."