Aerobik: Bányász Viktória halmozza az érmeket a világeseményeken
Készült2024-11-07
A 16 éves aerobikos, Bányász Viktória a pesarói junior-világbajnokságon szerzett egy arany- és két ezüstérme után a Gymnasiadén is remekelt, és két arannyal tért haza Bahreinből.
Kiválóan szerepeltek a magyar aerobikos lányok a középiskolás sportolók multisporteseményén, a Gymnasiadén, ugyanis három arannyal és egy bronzzal zártak Bahreinben. A mieink közül Bányász Viktória teljesített a legjobban, aki egyéniben, illetve Kiss Jázminnal és Vámosi Kiarával közösen a trióban is diadalmaskodott.
„Nagyon élveztem a versenyzést Bahreinben, fantasztikus volt a hangulat, minden remekül meg volt szervezve az eseményen, és a szervezők különösképpen odafigyeltek a sportolók igényeire. Ami a szereplésünket illeti, nagy örömünkre, először is jól sikerült a kvalifikáció, majd a selejtezőkben elkövetett apróbb hibáinkat aztán ki tudtuk javítani a döntő napjára. Összességében a két első helyünkkel maximálisan elégedettek lehetünk, minden tőlünk telhetőt megtettünk.
Rangos nemzetközi mezőny gyűlt össze a Gymnasiadén, szakmai szempontból is kifejezetten értékes ez a két aranyérem" – mondta az Utánpótlássportnak Bányász Viktória, aki ezt megelőzően az utánpótlás-vb-n is remekelt.
Szeptember második felében az olaszországi Pesaróban tartották meg a junior-világbajnokságot. A 15-17 éves juniorok számára az első hivatalos vb-ként zajlott az esemény, melyen a mieink öt kategóriában is bejutottak a legjobbak közé.
Az egyéniben második helyezett Bányász Viktória a legeredményesebb magyar juniorként zárta a versenyt, egy arany- és két ezüstérmet szerzett.
A Bányász Viktória, Kiss Jázmin és Vámosi Kiara alkotta trió magabiztos teljesítménnyel világbajnoki címet érdemelt ki, továbbá Bányász az aerodance egység tagjaként is dobogóra állhatott.
„A vébé mindenképpen örök emlék marad számomra, nagyon jó szívvel gondolok vissza rá – idézte fel az olaszországi élményeit Viktória. – A lányokkal kihoztuk magunkból a legtöbbet, nemcsak a versenyen, hanem már az odáig vezető úton, a felkészülés alatt is igyekeztünk mindent alárendelni annak érdekében, hogy majd a versenyeken jól szerepeljünk.
Be kell valljam, kicsit meglepetésként ért minket, hogy végül ilyen kiemelkedően szerepeltünk, de annál büszkébb vagyok az eredményeinkre, mind a trióban aratott győzelmünkre, mind az aerodance csapattal és az egyéniben elért második helyezésre.
Egy korosztállyal lejjebb már sikerült három aranyérmet szereznem hasonló viadalon, de immár a juniorok, tehát a tizenöt-tizenhét évesek között jóval nehezebb feladat az élmezőnybe tartozni, és dobogóra állni.
A mostani junior-világbajnoki érmeimet tartom pályafutásom eddigi legnagyobb sikereinek,
de persze nem akarok itt megállni, hosszú távon a felnőttek között szeretnék majd sikeres versenyzővé válni."
És vajon mi a következő nagy célja a debreceni Flex-HD Sportegyesület ígéretének?
„A junior Eb-érem még hiányzik a kollekciómból, ugyanis egy évvel ezelőtt két negyedik helyet sikerült szereznem a kontinensviadalon. Jövőre a junior Európa-bajnokság jelenti majd a fő versenyt számomra, és természetesen szeretnénk onnan is éremmel, érmekkel hazatérni. Bízom benne, hogy akár az arany is összejöhet."
Kép: MATSZ
Forrás: Hornyák Balázs/www.utanpotlassport.hu
További híreink
Az IWGA bejelentette a Sportolói Bizottság választási folyamatát
Készült2024-12-16
Megtartotta az év utolsó elnökségi ülését az NVESZ
Készült2024-12-11
NVESZ-gála a 2025-ös Világjátékok jegyében
Készült2024-12-03
TWG 2025 – Megtartotta első sportolói tájékoztatóját az NVESZ
Készült2024-11-15
A Világjátékok 2025: Gálaünnepség a Magyar Csapat tiszteletére
Készült2024-11-13
Lábtenisz-vb - Érmekért hazai közönség előtt
Készült2024-11-07
Új együttműködési megállapodásokat írt alá az IWGA
Készült2024-11-05