A spanyol superbike bajnokságban indul az idén Kovács Bálint

Készült2021-03-10

A spanyol superbike bajnokságban indul az idén Kovács Bálint

A spanyol superbike bajnokságban indul az idén Kovács Bálint

A spanyol superbike bajnokság Open 1000-es kategóriájában versenyez az idén Kovács Bálint, a H-Moto Team gyorsasági motorosa. A magyar csapat keddi közleménye szerint a 19 éves versenyző a cseh New2Project Yamaha R1-es motorjával vesz majd részt a sorozatban, miközben menedzsmentje tárgyalásokat folytat a hosszútávú világbajnokság (EWC) egyik élcsapatával.

Kelemen Krisztián, a H-Moto Team tulajdonosa azt mondta, Kovácsnak a spanyol bajnokságban nemcsak a részvétel, hanem “az egyértelmű fejlődés és a sikeres szereplés” a célja, miután a versenyző “fejlesztési koncepciójában” ez a következő lépés.

Tárgyalásban vagyunk egy top 10-es EWC-csapattal is, ahol csak a pénzügyi lehetőségeinknek kell találkoznia a csapat igényeivel, mert Bálint képességei már meggyőzték őket” – jelentette ki Kelemen Krisztián.

Bálintnak minden lehetősége adott lesz ahhoz, hogy az idén sokat fejlődjön, a spanyol bajnokság ugyanis komoly előrelépés lesz, elég csak azt megnézni, hogy tavaly öt egykori, a Superbike-világbajnokságon induló versenyző állt rajthoz” – tette mindehhez hozzá Rizmayer Gábor, a H-Moto Team sportigazgatója.

A 2019-ben a német bajnokság Suzuki Cup kategóriájában első Kovács tavaly az Alpok-Adria Bajnokság csonka szezonjában a superbike géposztály élén zárt, a cseh bajnokságban pedig második lett. A spanyol versenysorozatban az év végén mutatkozott be, a Jerezben rendezett utolsó fordulón az Open 1000 kategória mindkét futamán második lett.