A hazai környezet is segíti a magyar fiatalokat a kick-box vb-n
Készült2024-08-23
Öt napon át edzőtáboroztak Csongrádon a kick-box sportág pointfighting szakágának legjobb hazai fiataljai. A cél az volt, hogy a válogatottak minél eredményesebben szerepeljenek majd a jövő heti budapesti utánpótlás világbajnokságon.
A válogatott edzőtábora a Halker-Király Team nemzetközi táborával párhuzamosan zajlott le. Csikós Péter szakágvezető elmondta: a hazai rendezésű vb-re kvalifikált versenyzők az elmúlt heteken a klubjaikban készültek a nagy megmérettetésre, és a csongrádi tábor gyakorlatilag a felkészülés utolsó állomása volt.
A mintegy kilencven sportoló napi két edzését Csikós Péter mellett két segítője, az egyaránt sokszoros világ- és Európa-bajnok Debreczeni Dezső és Jároszkievicz Krisztián, valamint további klubedzők irányították. Rajtuk kívül tiszteletét tette a táborban Király István, a sportág európai szövetségének magyar elnöke is.
"Jól sikerült az edzőtábor, a fiatalok megkapták a megfelelő terhelést" – értékelte az elvégzett munkát Csikós Péter. – "A következő napok a regenerálódásról, és a technikai finomításokról fognak szólni. A súlycsoportok zömében a szabályok adta lehetőségeknek megfelelően két magyar versenyző fog indulni, és szerencsére lesz olyan kategória, ahol azt mondhatjuk, hogy két magyar világklasszis lép tatamira, Biztos vagyok benne, hogy a srácoknak plusz erőt ad majd, hogy hazai pályán, hazai környezetben versenyezhetnek. Célunk, hogy a nemzetek között az első ötben, jobb esetben pedig az első háromban végezzünk a nemzetek éremtáblázatán."
Az utánpótlás kick-box világbajnokságot augusztus 26. és 31. között a BOK Sportcsarnokban rendezi meg a Magyar Kick-box Szakszövetség.
Forrás: Turák Péter
További híreink
A sárkányhajó válogatón túl
Készült2025-05-07
Megtartotta éves közgyűlését az IWGA a 2025-ös Világjátékok előtt
Készült2025-04-30
Kenus volt, búvársportért dolgozott – elhunyt Mohácsi Ferenc
Készült2025-04-30
Új kvóta muaythaiban, Nardelotti Ajsa is ott lesz Csengtuban!
Készült2025-04-23
Sporttörténelmi siker a Világjátékokra kvalifikáló versenyen!
Készült2025-04-18
Sportolói tájékoztató a Világjátékok jegyében
Készült2025-04-11
A sportszakmai alelnök végig hitt Tőrös kvótájában
Készült2025-04-08