A fallabdázó Farkas Balázs nagy bravúrral nyolc között Szingapúrban
Készült2024-11-20

Farkas Balázs szerdán nagy bravúrt bemutatva legyőzte hatodik kiemelt egyiptomi riválisát, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a fallabdázók körversenyének 120 ezer dollár összdíjazású szingapúri tornáján.
A világranglistán 40. magyar játékos kedden az egyiptomi Karim el-Hammami (46.) 3:1-es legyőzésével került nyolcaddöntőbe, melyben a világranglistán 15., szintén egyiptomi Faresz Desszuki várt rá.
A mérkőzés esélyese egyértelműen az afrikai sportoló volt, a magyar játékos azonban remekelt, 0:1-es és 1:2-es hátrányból állt fel, s végül 75 perc alatt, a mindent elődöntő ötödik szettet 12-10-re nyerve diadalmaskodott.
A magyar szövetség Facebook-oldalán hangsúlyozta, hogy Farkas Balázs karrierje eddigi legnagyobb sikerét érte el.
"Még fel kell dolgoznom az egészet. Éreztem, hogy mennyien szurkolnak nekem otthonról és egyszerűen nem engedhettem meg magamnak azt, hogy ne haljak meg minden egyes pontért. Nagyon kemény fizikai mérkőzés volt, rengeteget tudott az ellenfelem kimozgatni a pálya közepéről, de mindig vissza tudtam jönni a labdamenetekbe. Először tudtam két kört menni GOLD besorolású versenyen"
- idézte bejegyzésében a szövetség Farkast, aki csütörtökön pihenhet, majd a pénteken közép-európai idő szerint 11.45-kor folytatja a küzdelmeket.
Forrás: MTI
Képek: Magyar Fallabda (Squash) Szövetség
További híreink
Az IWGA elnöke köszönetét fejezte ki Dr. Mészáros János és az NVESZ felé
Készült2025-08-21
Nagy Norbert újabb bravúrja – második hely Svájcban
Készült2025-08-21
Galambos Péter: a Világjátékokon nem a korábbi eredmények számítanak!
Készült2025-08-21
Csengtuban befejeződtek a Világjátékok versenyei
Készült2025-08-17
Strandkorfball – 4. hely Csengtuban
Készült2025-08-17
Aerobikosoké a 11. magyar arany!
Készült2025-08-16
Világjátékok-győztesek az aerobikosok
Készült2025-08-16