Kezdődik Madridban a sakkvilágbajnok-jelöltek versenye, Rapport Richárddal

Készült2022-06-17

Kezdődik Madridban a sakkvilágbajnok-jelöltek versenye, Rapport Richárddal

A 26 éves játékos 2764 Élő-pontjával a világranglista nyolcadik helyezettjeként ül asztalhoz a spanyol fővárosban, ahol mindenki kétszer mérkőzik meg mindenkivel, váltott színekkel. Első ellenfele a világos bábukat vezető Jan-Krzysztof Duda lesz, akivel korábban négy klasszikus partit játszott, ebből kettőt a 24 esztendős lengyel nyert meg, s egy döntetlen mellett egy Rapport-siker született.

A világbajnok-jelöltek tornája előtt, május végén derült ki, hogy Rapport a jövőben a román zászló alatt kíván versenyezni, döntését a magyar sakkszövetség elnöke, Szabó László elfogadhatatlannak, hibásnak és károsnak nevezte. Szabó egyúttal egyértelművé tette: az általa vezetett szövetség mindent megtesz azért, hogy a magyar sakk legnagyobb értéke a jövőben is a piros-fehér-zöld színeket képviselje a nemzetközi versenyeken. Ami bizonyosnak látszik: Madridban még magyarként ül asztalhoz Rapport.

Legutóbb 15 éve, 2007-ben volt magyar sakkozó világbajnokjelölt, akkor Lékó Péter a mexikóvárosi nyolcfős tornán negyedik lett.

A torna teljes díjalapja 500 ezer euró, s a győztes jövőre a világbajnoki címért játszhat, vagyis jogot szerez a regnáló világbajnok, a titulust kilenc éve birtokló norvég Magnus Carlsen kihívására. A páros vb-döntőt illetően is vannak azonban kérdőjelek, mivel Carlsen korábban kijelentette: csak akkor hajlandó újra világbajnoki finálét vívni, ha Alireza Firouzja nyeri a vb-jelöltek tornáját, mert más ellenfél nem motiválná. A sportág nemzetközi szövetsége, a FIDE Carlsen szavaira válaszul azt a határozatot hozta, hogy ha a norvég játékos nem ülne asztalhoz, helyére a vb-címről döntő párosmeccsen a világbajnok-jelöltek tornájának második helyezettje ugrik be.

Rapport és Duda mellett a madridi mezőnyben ott van az iráninak született, de francia színekben versenyző, még csak 18 éves Firouzja (2793). A kínai Ting Li-zsen (2806) az orosz Szergej Karjakinnak az ukrajnai háború miatti kizárása után ülhet asztalhoz a tornán, neki a legmagasabb az Élő-pontszáma a résztvevők közül. Az olasz származású, de az Egyesült Államok színeit képviselő Fabiano Caruana (2783) 2018-ban vb-döntőt vívott és csak rapid partikkal kapott ki Carlsentől. Az orosz Jan Nyepomnyascsij (2766) az előző vb-döntőt vesztette el és FIDE-színekben versenyez ezúttal. Az amerikai Hikaru Nakamura (2760) Rapport előtt nyerte meg a Grand Prix-sorozatot. Az azeri Tejmur Radzsabov (2753) pedig 35 évesen a torna legidősebb indulója.