Dr. Mészáros János maradt a karate szövetség elnöke
Készült2021-05-28
Dr. Mészáros János maradt a karate szövetség elnöke
Újabb öt évre egyhangúan Dr. Mészáros Jánost választotta meg a Magyar Karate Szakszövetség tisztújító közgyűlése. A 2021. május 27-én megtartott eseményen a régi-új elnök – aki egyúttal a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke is – hangsúlyozta: komoly fellendülést tudhat maga mögött itthon a sportág, és a következő ciklusban is hasonlóan sikeres esztendők várhatók, 2023-ban pedig felnőtt világbajnokságnak adhat otthont Magyarország.
A közelmúlt sikerei közül Dr. Mészáros János a 2020-as hazai megrendezésű kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokságot emelte ki, amely – mint mondta – minden tekintetben fantasztikus sikert hozott, és kiváló főpróbája volt a 2023-as szintén budapesti felnőtt világbajnokságnak.
Az MKSZ elnöke beszámolt arról, hogy a sportág az elmúlt években itthon bekerült a kiemelt sportágak közé, az iskolai oktatás és az edzőképzések terén olyan előrelépéseket tettek, amelyeket bármely sportág megirigyelhetne, vidékfejlesztési stratégiát indítottak el, jövőre pedig megünneplik a karate hazai megalakulásának ötvenéves évfordulóját.
A sportág olimpiai bemutatkozásával kapcsolatban Dr. Mészáros János azt mondta: elképesztően nehéz bejutni a kategóriánként tíz-tíz versenyző közé, de reményei szerint egy-három magyar versenyzőnek sikerülhet a tokiói részvétel kivívása, amit legközelebb a két hét múlva sorra kerülő párizsi olimpiai kvalifikációs tornán lehet elérni.
A közgyűlés Falusi Mártont, Furkó Kálmánt, Juhász Ferencet, Kalmár Árpádot és Miskolczi Attilát választotta az MKSZ alelnökeivé. Az elnökségbe bekrült még Borza József, Börzsei Károly, Kozma Erzsébet, Krepsz János, Kurdi Gábor, Molnár Tamás, Ruzsinszki György, S. Kovács Ádám és Szabó Tamás.
Az elnökség mellett a megjelentek megválasztották a fegyelmi és a felügyelő bizottság tagjait is. A fegyelmi bizottság elnöke továbbra is Dr. Rémiás László, tagjai Détár László, Dr. Gortvay István, Dr. Tancsa Nóra és Dr. Réthy Sándor. A felügyelő bizottság is változatlanul dolgozik tovább: az elnök Kovács Csaba Zoltán, míg a tagok Móninger László és Szóládi László maradt.
További híreink
Az IWGA bejelentette a Sportolói Bizottság választási folyamatát
Készült2024-12-16
Megtartotta az év utolsó elnökségi ülését az NVESZ
Készült2024-12-11
NVESZ-gála a 2025-ös Világjátékok jegyében
Készült2024-12-03
TWG 2025 – Megtartotta első sportolói tájékoztatóját az NVESZ
Készült2024-11-15
A Világjátékok 2025: Gálaünnepség a Magyar Csapat tiszteletére
Készült2024-11-13
Lábtenisz-vb - Érmekért hazai közönség előtt
Készült2024-11-07
Új együttműködési megállapodásokat írt alá az IWGA
Készült2024-11-05