Bacskai Bence nyerte a footgolf versenyt Kisorosziban
Készült2021-06-01
Bacskai Bence nyerte a footgolf versenyt Kisorosziban
Újra magyar győzelem, Bacskai Bence nyerte a Regional Tour 500-as besorolású Traditional Footgolf Cupot 2021-ben a Kisorosziban, a Magyar Golf Clubban, egyúttal a Footgolf Országos Bajnokság negyedik fordulóját.
Az első nap igazán izgalmasan zárult, sokan úgy vágtak neki a vasárnapnak, hogy esélyük volt a végső sikerre. Egy dolog volt biztos, hogy a szlovák Dusan Vangel másodszor nem fogja tudni megvédeni címét, mivel nem tudott részt venni a 2021-es Traditional Footogolf Cupon. Juraj Gubáni (SVK) és Bacskai Bence (Royal) várta a legkedvezőbb pozícióból a döntő napot, egy rúgással lemaradva mögöttük Tomas Bartko (SVK) és Simonyi Gábor (FTC) alkották a döntő flightot. Az üldözők igen közel voltak, tíz játékos mindössze négy rúgásnyira volt az élen állóktól.
Bacskai volt az, aki el tudott lépni a mezőnytől és a verseny egy pontján már hattal is vezetett. Végül kettőt megőrizve előnyéből diadalmaskodott és 2018 után újra felemelhette a legjobbnak járó trófeát.
– Nehéz időszakon vagyok túl, az elmúlt másfél évben volt műtétem, amit rehabilitáció követett, ezért csak vissza akartam térni és élvezni szerettem volna a játékot. A verseny előtt beteg is voltam, de az elmúlt héten már éreztem, ahogy tér vissza az erőm, javul a pontosságom. Talán azért is, mert ezen a héten már hetedszer játszom. Nehéz most mit mondani, ez egy igen érzelmes pillanat – értékelt a győzelmet követően Bence.
Gubáni és Simonyi zárt holtversenyben a második helyen, az ezüstéremről egy háromrúgásos szétrúgással döntöttek. Az elsőn ugyanannyit rúgtak, majd Gubáni egy hole in one-t rúgott, és az utolsón még növelte is az előnyét, így a szlováké lett az ezüstérem.
Renczés Gábor (Royal) volt a legjobb szenior, megelőzve Balázsi Csabát (BFGT) és Biró Lászlót (UTE).
Lucia Cermakova (UTE) nyerte a hölgyek versengését, tíz rúgással megelőzve Dreilinger Andreát (EMFGSE) és tizenöttel Bacskai Annát (Royal).
Sipőcz Artúr (KSE) lett a junior első, Kenéz Dániel (FTC) és Karvasz Sándor (KSE) állhatott a képzeletbeli dobogó második és harmadik fokára.
(forrás: Magyar Footgolf Szövetség)
További híreink
Az IWGA bejelentette a Sportolói Bizottság választási folyamatát
Készült2024-12-16
Megtartotta az év utolsó elnökségi ülését az NVESZ
Készült2024-12-11
NVESZ-gála a 2025-ös Világjátékok jegyében
Készült2024-12-03
TWG 2025 – Megtartotta első sportolói tájékoztatóját az NVESZ
Készült2024-11-15
A Világjátékok 2025: Gálaünnepség a Magyar Csapat tiszteletére
Készült2024-11-13
Lábtenisz-vb - Érmekért hazai közönség előtt
Készült2024-11-07
Új együttműködési megállapodásokat írt alá az IWGA
Készült2024-11-05